A felelős gazdálkodás ígérete, felemás reakciók zápora

A nagy felhördülést és saját párttársai ellenzését is kiváltó „miniköltségvetés” bejelentését, majd visszavonását követően Liz Truss brit miniszterelnök a jóléti intézkedések területén is heves ellenszélben áll, írja az Independent című brit napilap. Az adócsökkentési intézkedések, valamint a segélyek átalakításának igénye nyomán többen arról beszélnek, Trussnak meg vannak számlálva a napjai.

2022. 10. 05. 17:04
TRUSS, Liz
Birmingham, 2022. október 5. Liz Truss brit miniszterelnök felszólal a Konzervatív Párt birminghami kongresszusán 2022. október 5-én, az esemény zárónapján. MTI/EPA/Isabel Infantes Fotó: Isabel Infantes
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

− A politikai diskurzus túl régóta egy korlátozott gazdasági torta elosztásáról folyik. Ehelyett nagyobb tortát kellene készítenünk, amelyből mindenki nagyobb szeletet tud vágni magának − fogalmazott Liz Truss brit kormányfő szerdán pártja birminghami konferenciáján. Truss a megválasztását követően sokat hangsúlyozza, hogy kormányzati intézkedések sorával újra növekedési pályára fogja állítani Nagy-Britanniát, eddigi lépései azonban nem arattak osztatlan sikert.

A szerdai beszédet megelőzően kedden a parlamenti vitában napirendre került az egy hónapja hivatalban lévő kabinet jóléti intézkedéscsomagja, amely ugyanolyan vegyes reakciókat szült – még Truss pártján belül is –, mint az az adócsökkentésre irányuló csomag, aminek bizonyos pontjai felháborodást és komoly pénzpiaci veszteségeket szültek. Egyelőre nem látszik, hogy a bizonytalanságnak és a káosznak mikor lesz vége. 

Tíz nehéz nap éjszakája

A turbulens napok kezdőlökése egyértelműen a „miniköltségvetés” volt, melynek központi része volt a legmagasabb jövedelemhez tartozó adósáv eltörlése.

 Azonkívül, hogy a jelentős lakhatási válsággal küzdő ország polgárai szemében a leggazdagabbaknak járó adócsökkentés politikailag minimum visszatetszést keltő, a pénzpiacok is kegyetlenül reagáltak a tervezet egészére. 

Többen egyenesen felvetették, hogy árfolyamkatasztrófa közeledik, illetve hogy a bejelentés által keltett hullámok miatt a kormányzat végül oda fog jutni, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségére szorul majd. Végül a brit jegybank avatkozott be, egy 65 milliárd angol fontos (31 ezermilliárd forintos) program bejelentésével.

Truss a keddi parlamenti vitában már arról beszélt, hogy a leggazdagabbakra vonatkozó adósáv eltörlése egyébként sem képezte a növekedési program középpontját, egyszerűen elterelte a figyelmet a lényegről, és hogy a leggazdagabbakra vonatkozó adót helyben hagyják, mert meghallgatták az emberek szavát.

Érdekes momentumot említ a BBC: Truss a Kwasi Kwarteng felé fennálló bizalmára vonatkozó kérdésekre nem válaszolt egyértelmű igennel. Mindössze annyit közölt, továbbra is számít a pénzügyminiszterre, akivel szorosan együtt dolgoznak az ügyeken.

Folyamatos politikai ballépések

Az adósáv eltörléséhez hasonló elutasítások felé halad a miniszterelnök a jóléti intézkedések területén is. Kedden kora délután ugyanis 

bejelentette, hogy elődje, Boris Johnson terveivel ellentétben nem teszik a segélyeket inflációkövetővé. Ugyan Truss folyamatosan igyekszik leszögezni, hogy még nincsenek végleges döntések, több párttársa is kikelt a közlemény ellen.

 Penny Mordaunt, a miniszterelnök párttársa hevesen ellenző üzenetet tett közzé. A toryk közültöbben kikeltek Trussék kormányzása ellen, Johnny Mercer parlamenti képviselő a megszólalásában magukat kormányzati politikusnak álcázó komédiásokról beszélt, míg a Konzervatív Párt egyik  tanácsnoka a megbízatásának megszüntetését kérte: Nic Stansby az elmondása szerint akkor eszmélt rá, hogy nem szeretné tovább képviselni a torykat, amikor az általa működtetett élelmiszer-ellátóban felkereste egy személy, akinek a bankszámláján mindössze egy angol font volt.

A Konzervatív Párt helyzete tehát meglehetősen ellentmondásos, komoly törésvonalak szabdalják a pártot. William Hague egykori pártelnök a képlékeny politikai helyzet ellenére bizakodó:

Talán a kormány hamarosan megtanulja, egy borzalmas kezdet után, hogy előre kell tekinteni, és számítani kell a problémákra. (…) Még rengeteg eredményt el lehet érni.

Borítókép: Liz Truss brit miniszterelnök felszólal a Konzervatív Párt birminghami kongresszusán 2022. október 5-én, az esemény zárónapján.
(Forrás: MTI/EPA/Isabel Infantes)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.