Japán törekszik megfelelően reagálni ezekre, jóllehet eddig a diplomácia világában próbál új csatornákat kialakítani. Ezek közül kiemelkedik a Japán, Ausztrália, India és az Egyesült Államok alkotta négyes biztonsági együttműködés, a Quad. Ezt Abe Sindzó volt miniszterelnök még első megbízatása idején hívta életre, a négy ország delegációi először 2007 májusában találkoztak. Abe második kormányfői ciklusában, illetve Donald Trump elnöksége idején végül – bár eredetileg Kína felbőszítését elkerülendő, nem volt szándék rá – külügyminiszteri szintre emelték, és 2019 szeptembere óta ilyen, illetve főigazgatói szinten rendszeresen ülésezik biztonságpolitikai és energetikai kérdésekben. Bár Kína eredetileg nem vette komolyan, most már nagyon is számol vele.
2022. május 22-én tett nyilatkozatában Vang Ji kínai külügyminiszter kritikával illette az együttműködést, kijelentve, hogy azt valójában Kína feltartóztatására hozták létre; egyúttal jelezte, Kína úgy tekint a Quadra, mint egy ázsiai NATO-ra.
A biztonsági kihívások és az Észak-Korea miatti aggodalmak is okai lehetnek annak, hogy a japán kormány népszerűsége a Statista közvélemény-kutató portál szerint tizennégy hónap után újra 50 százalék alatt van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!