Megváltoztatnák Európát
Georgia Melonival közösen megváltoztatjuk Európát – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a La Stampa olasz napilapnak adott interjúban. Szavai szerint a lengyeleknek és az olaszoknak elegük van az európai bürokraták diktátumaiból, igazi demokráciát akarnak, és az unió megújítását tűzték ki maguk elé. Morawiecki úgy fogalmazott, véget kell vetni annak az elképzelésnek, miszerint Európát erős és gyenge tagállamok alkotják. Hozzátette: nem a 27-ek szuperállama, hanem a nemzetállamok Európája volt az alapítók célja, ehhez az elvhez kell visszatérni. – Amennyiben ez nem történik meg, az unió darabokra hullik – fogalmazott Morawiecki. Mint kifejtette, a múltban jelentős károkat okozott az egyes államok dominanciája, ám a tagállamok közötti gazdasági különbség nem jelentheti a gyengébb országok nemzeti érdekeinek lenullázódását.
Morawiecki Georgia Meloni olasz kormányfőt idézve felhívta a figyelmet, hogy bár az unióban nincsenek A és B kategóriás államok, jelenleg az eurózónában nyilvánvalók a szabadság és az egyenlőség terén jelentkező hiányok, például Németországnak és Franciaországnak nagyobb a befolyása, mint Olaszországnak vagy Lengyelországnak.
Forrás: Lastampa