Olaf Scholz német kancellár azonban mindeddig ellenezte, hogy Leopardokat szállítsanak Ukrajnának – és mivel a harckocsik német gyártmányúak, Berlin vétójoggal rendelkezik a partnerek esetleges újrakivitelét illetően. Spanyolország volt egyébként az első ország, amely tavaly júniusban felvetette, hogy saját készletéből 40 régi Leopardot küldjön Kijevnek. Madrid azonban gyorsan visszalépett, miután berlini tisztviselők figyelmeztették madridi kollégáikat, hogy Spanyolország ezzel átlépne egy nem hivatalos vörös vonalat, és feltehetően nagyon kellemetlen helyzetbe hozná Berlint.
A Berlinre nehezedő nemzetközi nyomás azonban egyre csak fokozódik, a lengyel és francia tisztviselők ráadásul az eddiginél jóval szókimondóbbak lettek.
„Arra bátorítjuk a többi országot, hogy alakítsanak széles koalíciót a modernebb, például Leopard harckocsik Ukrajnának történő átadása érdekében” – fogalmazott például a minap Pawel Jablonski varsói külügyminiszter-helyettes a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton újságíróknak azt mondta: már folynak a tárgyalások a szövetség megalakításáról.
Borítókép: Cseh katonák egy Leopard 2A4 német harckocsival a Csehországnak szánt tizennégy azonos típusú harckocsi első darabjának átadási ünnepségén a csehországi Praslavicében 2022. december 21-én. A harckocsikat Csehország cserében kapja az orosz támadás ellen védekező Ukrajnának segélyként átadott szovjet gyártmányú T–72-es tankokért és más nehézpáncélosokért. (Forrás: MTI/EPA/Vladimir Prycek)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!