Annak ellenére, hogy Oroszország szárazföldi erői rendkívül demoralizáltak, kimerültek és jelentős veszteségeket szenvedtek, az orosz légierő még mindig erős − húzta alá egy nevét elhallgató amerikai tisztviselő a brüsszeli Politico hírügynökségnek nyilatkozva. Washington a napokban újból Ukrajna légvédelmi rendszerének megerősítésére szólította fel szövetségeseit, attól tartva, hogy a tavaszra jósolt orosz offenzíva sokkal nagyobb részben fog a légierőre támaszkodni, mint az eddig a háború során tapasztalható volt. Szakértők véleménye szerint ez logikus lépés lenne Moszkvától, tekintve, hogy a jól képzett szárazföldi alakulatok kimerülőben vannak, a mobilizált erők pedig nem tudnának átütő sikereket elérni a megerősített ukrán védelmi vonalak ellen.
Már most is jelentős aktivitás és mozgolódás tapasztalható a határok mentén, ami a légierőt illeti
− mutatott rá a már idézett tisztviselő. Hozzátette, ahhoz, hogy az ukránok túléljék az offenzívát, még több légvédelmi rendszerre és még annál is több lőszerre lesz szükségük.
Az orosz légierő kudarca
Légi összecsapások és a légierő intenzívebb bevetése a háború első szakaszára volt jellemző, ekkor a közösségi médiát elárasztották az orosz vadászgépeket, harci helikoptereket akció közben bemutató videófelvételek. Az azonban már akkor is látszott, hogy az oroszok nem tudtak légi fölényt kialakítani, az ukrán légvédelem a támadások nagyobb részét sikeresen hárította el, összességében tehát valami akadozott a gépezetben. Szakértők szerint a háború eleji sikertelenségek az orosz légierő alapvető problémáira vezethetők vissza.
Oroszország nem tudott kialakítani jelentős légi hadműveletekre vonatkozó doktrínát és gyakorlatot
− fogalmazott lapunk megkeresésére Gyarmati István. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez megfigyelhető volt az orosz légierő szíriai bevetésekor is, és ezzel magyarázható az is, hogy nagyszabású, a szárazföldi egységeket támogató hadműveleteket sem látunk Ukrajnában.
Emellett az oroszok kapacitás- és képzettségbeli hiányosságokkal is küzdenek − húzta alá a szakértő.
Az Szu−25-ös vadászgép, melyet a háborúban előszeretettel alkalmaznak, az egyik legnehezebben kezelhető rendszer, valamint nem is olyan bevetésekre tervezték, melyeket Ukrajnában hajtanak végre.
Nagyon kevés az igazán ütős vadászgép. Ötödik generációs gépeik gyakorlatilag nincsenek, a negyedik generációsakat pedig nem szeretnék kockáztatni
− mutatott rá Gyarmati István. Egyes jelentések arról is beszámoltak, hogy az orosz légierőnek nincs elegendő megfelelően képzett pilótája. Ennek orvoslására fiatal kadétokat, valamint már visszavonult, ugyanakkor harci tapasztalattal rendelkező pilótákat is bevetnek, ez azonban csak tovább bonyolítja a helyzetet, ugyanis előbbiek még nem eléggé képzettek, utóbbiak pedig már idősek az éles bevetéshez.