Nógrádi felhívta a figyelmet azonban arra is, a nagy gond az, hogy az amerikai választás csak jövő novemberben lesz, és az elnök beiktatása azt követően két hónapra rá, tehát körülbelül 2025. január 20-án, ami iszonyatosan messze van.
Ha addig ki kell húzni, akkor abba
Európa nem belehal, hanem beledöglik.
Ukrajna is. Oroszország meg fog gyengülni, de a háború két győztesét úgy fogják nevezni, hogy Amerikai Egyesült Államok és Kína – fejtette ki Nógrádi György. Hangsúlyozta: egyre több tőke menekül Európából és helyeződik át az USA-ba, mert az ottani környezetet biztonságosabbnak ítélik, sokkal nagyobb a profitja, tehát a háborúnak a globális erőviszonyok átrendeződésére is van egy nagyon komoly hatása.
Újabb botrányos leleplezés történt az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokkal kapcsolatban – jegyezte meg.
Kiderült, hogy a nagy zajjal beharangozott közös uniós lőszerszállítmányt egyes országok arra akarják felhasználni, hogy az európai adófizetők pénzéből lecseréljék selejtes készleteiket, vagyis segítség helyett nyerészkedésről van szó. Ezzel kapcsolatban Nógrádi György kifejtette, hogy ez a történelemben mindig így volt és így lesz. Most ugyanezt teszi mindenki – fűzte hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!