Az események ismét felhívják a figyelmet arra a tényre, amelyet már korábban is mindenki tudott Szerbiában: rengeteg fegyver maradt a lakosságnál a 90-es évek testvérháborúi után. A hivatalosan bejegyzett fegyverek számáról Alekszandar Vucsics szerb államfő is beszámolt a szerdai mészárlást követő sajtótájékoztatóján. Mint ismertette, az országban 765 665 fegyver van, ezek közül 232 310 pisztoly és revolver, 361 716 vadászpuska és 64 658 sportlövészetre használt fegyver.
Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is minden kilencedik lakosra jut egy lőfegyver az országban, ehhez jönnek még hozzá azonban a törvénytelenül tartott fegyverek.
A szerdai iskolai lövöldözésre reagálva – államfői javaslatra – a szerb kormány kétéves időszakra moratórium bevezetését javasolta az új fegyvertartási engedélyek kiadására vonatkozóan. Emellett arról is döntöttek, hogy a következő három hónapon belül felülvizsgálják az összes már kiadott engedélyt, fél éven belül pedig ellenőrzik a fegyvertartásra jogosult személyeket. Azt nézik meg, hogy miként tartják a fegyvereiket. A kabinet arról is döntött, hogy a következő negyedévben átvizsgálják az összes Szerbia területén lévő lőteret, a hangsúlyt ez esetben arra helyezik, hogy teljes mértékben megakadályozzák, hogy a kiskorúak bármilyen módon is bejussanak ezekre a helyszínekre. Mostani döntés még, hogy büntetőjogi felelősségre vonnák azokat, akik kiskorúaknak fegyverhasználatot tanítanak.
Nemcsak Szerbia, hanem az egész Balkán tele van fegyverekkel. Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Észak-Macedóniában, Szerbiában és Koszovóban több mint hatmillió fegyver van, ez derült ki egy korábbi nemzetközi kutatásból. Ezek 90 százalékát a lakosság birtokolja.
A belgrádi Biztonságpolitikai Központ honlapján olvasható felmérés szerint fél- és másfél millió közé tehető azon háztartások száma a régióban, ahol van otthon lőfegyver. Arányában Szerbiában és Montenegróban van a legtöbb könnyű kézi fegyver, száz személyre negyven jut. Zsarko Trebjesanin szerb pszichológus szerint ez a terület tradíciójából és háborús történelméből fakad. A szakember kiemelte: a Balkánon, ahogyan egy-egy kép vagy ikon van minden házban, úgy szinte mindenhol található lőfegyver is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!