Szigorított biztonsági intézkedések mellett tartják meg Oroszország egyik legfontosabb ünnepét kedden, a náci Németország felett aratott győzelemre megemlékező győzelem napját − számolt be a nemzetközi sajtó. A hagyományos, moszkvai Vörös téren megtartott katonai parádét idén is − noha kisebb létszámmal, mint tavaly − megrendezik, azonban több vidéki régióban mondták le az ünnepségeket az esetleges ukrán szabotázsakcióktól tartva.
Folyamatos szabotázsakciók
Az elmúlt hetekben egyre több incidens rázta meg az orosz közbiztonságot országszerte, kezdve az április eleji, szentpétervári kávézóban történt robbantásos merénylettel, amelyben életét vesztette Vladlen Tatarszkij katonai blogger. Ezt követően május harmadikán dróntámadást követtek el a Kreml ellen. Moszkva szerint Ukrajna és a nyugati szövetségesek állhatnak az eset mögött, az akció célja pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök likvidálása volt. Majd jött a hétvége, szombaton felrobbantották Zahar Prilepin orosz politikus és író autóját, a merénylet során Prilepin sofőrje életét vesztette. Emellett az ukrán határ menti régiókban, valamint a 2014-ben annektált Krím félszigeten egyre gyakoribbak a szabotázsakciók, dróntámadások.
Ennek ellenére Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő közlése szerint Putyin megtartja szokásos beszédét a győzelmi napi parádén.
Vlagyimir Putyin nagy napja
A szónoklat és az egész esemény kiemelten fontos az orosz elnöknek, az ukrajnai háború kirobbanását követően pedig csak még inkább felértékelődött. − Putyin számára ez messze a legfontosabb esemény az évben − ecsetelte a The Guardian brit napilapnak Andrej Kolesnyikov. A Carnegie Nemzetközi Békéért Alapítvány szakértője szerint a győzelem napi ünnepség lehetőséget ad az orosz elnöknek, hogy megmutassa népének, hogy még mindig erős, és irányítása alatt tartja az országot, valamint az Ukrajnában zajló eseményeket.
Ugyanakkor nem csak Putyin számára fontos a jeles nap, az Euractiv brüsszeli hírportál által megszólaltatott átlagemberek is úgy vélik, a biztonsági aggályok ellenére is meg kell tartani az ünnepségeket.
Szerintem a hazafiasság és hazaszeretet érzetének növelése miatt fontos, hogy megrendezésre kerüljön a felvonulás, a különleges katonai művelet miatt sokan elbizonytalanodtak ezekkel kapcsolatban
− vélekedett egy belgorodi férfi. Hozzátette, fontos, hogy az emberek emlékezzenek arra, hogy min kellett szüleiknek, nagyszüleiknek keresztülmennie. − Sokan kezdik elfelejteni, hogy mit jelent május kilencedike − hangsúlyozta.