Az őszi lengyelországi parlamenti választások közeledtével a felmérések elmozdulásokat jeleznek a pártok népszerűségi mutatóiban. Az egyik nagy meglepetés, hogy a harmadik helyre tört előre az ellenzéki, jobboldali Konföderáció (teljes nevén: Szabadság és Függetlenség Konföderáció) nevű pártszövetség, amely a 2019-es választásokon 6,8 százalékos eredményével éppen csak megugrotta az ötszázalékos választási küszöböt. Most viszont megtörténhet, hogy nélküle nem lehet majd kormányt alakítani.
A magát a jobb- és baloldaltól egyaránt elhatároló, rendszerkritikus formáció az újabb közvélemény-kutatások szerint 11-13 százalékon áll, maga mögé utasítva az eddigi biztos harmadik, Szymon Holownia vezette ellenzéki, centrista Lengyelország 2050 mozgalmat.
De minek köszönheti üstökösszerű feltűnését? Ennek okaira keresi a magyarázatot a lengyel média.
Fél évvel a választások előtt a pártok rangsorában változatlanul tartja első helyét a kormánykoalíciót vezető nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) 33-36 százalék közötti kedveltséggel, második továbbra is a fő ellenzéki erő, a liberális, globalista, Polgári Platform (PO) vezette Polgári Koalíció (20-27 százalék), míg a harmadik helyen álló Konföderáció utáni befutó helyeken a Lengyelország 2050, a Baloldal és a Lengyel Parasztpárt (PSL) osztoznak, bár a két utóbbi nem lehet biztos a parlamentbe jutásban.
Fiatalos lendülettel borítanák fel az asztalt
A Konföderáció sikerének fő kovácsa az egyik tagpárt, az Új Remény (Nowa Nadzieja) vezetője, a pártszövetség társelnöke, a 36 éves Slawomir Mentzen.
Donald Tusk 65 éves, Jaroslaw Kaczynski 73, mindketten idősebbek a szüleimnél. Rafal Trzaskowski (a varsói főpolgármester − a szerk.), akit a Polgári Platformban fiatalnak állítanak be, túl van az ötvenen. Ideje nyugdíjba küldeni őket. A fiatalok nem akarják, hogy ők alakítsák az életüket
– idéz egy minapi interjújából a Do Rzeczy konzervatív hetilap.
Egyik TikTok-videójában Mentzen még nyersebben fogalmaz: – Van egy fontos hírem a Platform, a PiS, a Baloldal, Holownia, a PSL és az egész bagázs számára. Nem azért indulunk a választáson, hogy egy asztalhoz üljünk veletek, hanem hogy felborítsuk az asztalt.