Az EU a múlt hónapban kijelölte azt a 19 internetes felületet, amelyeknek egy augusztustól hatályba lépő új uniós jogszabály (az unión belüli digitális szolgáltatásokról szóló Digital Service Act) értelmében korlátok között kell tartaniuk a rajtuk közölt tartalmakat. Közéjük tartozik a TikTok is. A jogszabály kötelezi az érintett platformokat, hogy végezzenek kockázatkezelést, könyvelésüket külső és független cégekkel végeztessék, tegyék elérhetővé adataikat a hatóságok és kutatók számára, továbbá fogadjanak el saját szabályozást is arról, hogy mi kerülhet fel rájuk. A jogszabály szerint az EU elvárja, hogy a médiavállalatok szigorúbban szűrjék ki a gyűlöletbeszédet a felületeikről. Tiltja továbbá a gyerekeket megcélzó hirdetéseket és azt is, hogy manipulatív módszerekkel vásárlásra kényszerítsék a felhasználókat. Amelyik felület vagy cég megsérti a szabályokat, éves árbevételének akár a hat százalékát elérő pénzbüntetést is kaphat.
Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Montana lett az első amerikai állam, amely betiltotta a TikTokot, miután a hivatalban lévő kormányzó aláírta az erről szóló intézkedést. Greg Gianforte republikánus párti politikus döntése jelentősen visszaszoríthatja a kínai tulajdonban lévő közösségi média alkalmazását az USA ezen részén, már csak azért is, mert
akár napi tízezer dolláros pénzbírságra is számíthatnak a szabálysértők.
A döntés a tervek szerint 2024. január 1-jén lép életbe, de addig még várhatóan többen is jogi úton próbálnak majd ez ellen fellépni. Az AP cikke szerint ez az intézkedés egyfajta tesztje lesz az amerikai törvényhozók által elképzelt TikTok-mentes USA-nak.
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/AP/Michael Dwyer)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!