Noha név szerint a politikus nem említette a hírhedt zsoldoscsapatot, Prigozsin reakciója sokat elárul az ügyről. A Wagner-vezér azzal indokolta ellenállását, hogy álláspontja szerint az orosz hadsereg nem tudja garantálni csapatának hatékonyságát, majd egyenesen a védelmi minisztert bírálta:
Sojgu képtelen megfelelően irányítani a katonai alakulatokat
– fogalmazott.

Hozzátette ugyanakkor, hogy csapata teljes mértékben alárendelt Oroszország érdekeinek. Tart azonban attól, hogy ha katonáit teljes mértékben integrálnák az orosz védelmi erőkbe, nem biztos, hogy kapnának elegendő fegyvert és lőszert. Az ellátás miatt Prigozsin már korábban is nekiment az orosz vezetésnek, legutóbb május elején, a kelet-ukrajnai Bahmutért vívott harcok során, amikor azt mondta, előzetes jelentések szerint érkeznek a lőszerek, de a gyakorlatban még egy darabot sem látott belőlük. A Wagner-vezér továbbá úgy látja, Moszkva megtagadhatja akár a katonai ellátmányokat is, arra hivatkozva, hogy a zsoldosok nem tartják be a parancsokat.
A BBC brit közmédia közlése szerint az orosz védelmi minisztérium azonban éppen abban bízik, hogy ha a zsoldosok közvetlenül a tárcának jelentenek, növelni tudják harci képességeiket és hatékonyságukat.
Korábban szakértők mintegy 50 ezerre becsülték az Ukrajnában harcoló Wagner-zsoldosok számát, hangsúlyozva, hogy a háború kulcsfontosságú csapatává váltak. Tavaly nagyobb toborzási kampányt is indított Prigozsin, ekkor csapatába jelentős számban kerültek börtönbüntetésre ítélt foglyok, ám voltak köztük leszerelt katonák is. A zsoldoscsapat azonban nem először harcol idegen földön, 2015 óta a közel-keleti országokban is jelen vannak, többek közt Szíriában és Líbiában. Emellett számos afrikai országban is harcolnak, például Szudánban és Maliban.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!