Az orosz társadalom számára a lázadás nem fogalmazott meg olyan üzenetet vagy követelést, amivel azonosulni tudott volna − magyarázta lapunk megkeresésére Seremet Sándor, az Eurázsia Központ szakértője, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. A hét végi, Jevgenyij Prigozsin zsoldoshadserege által indított és hamar kifulladt puccskísérletről készült egyik talán legemlékezetesebb felvétel, melyen egy utcaseprő a Wagner-csoport harcosainak jelenlététől nem zavartatva magát, a lázadás kellős közepén tisztítja Rosztov-na-Donu utcáit.
Az orosz társadalom jelentős része hasonlóan reagált a fejleményekre. Nem voltak Vlagyimir Putyin és az orosz vezetés mellett kiálló tüntetések, de nem fogadta üdvrivalgás sem a Wagner-zsoldosokat. Ennek a szakértő szerint több oka is van. Egyrészt a lázadás nem Putyin hatalmát akarta megdönteni, az orosz védelmi minisztérium − leginkább Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök − ellen irányult. Az egyébként sem túl világosan megfogalmazott célok így kisebb mértékben tudták érinteni az orosz társadalmat, olyan ügyekről volt szó, amelyek inkább a harctéri feladatok ellátásának és koordinálásának a minőségére, a rendszer korruptságára vonatkoztak, nem érintettek például szociális kérdéseket.
Másrészt Prigozsin mögé nem álltak be a karhatalmi erők, nem állt át az oldalára a hadsereg vagy a politikai elit valamelyik része, a rendszer ebben a tekintetben egységes volt
− sorolta az okokat Seremet Sándor.
