Egyvalami azonban biztosnak látszik: a Wagner-csoport maradékát – az afrikai és ázsiai csapatokat leszámítva – elkezdték beolvasztani az orosz hadseregbe. Mások mellett a BBC is beszámolt arról, hogy megkezdődött a Wagner felszereléseinek – szerverek, járművek, pénzek – lefoglalása.
Ejtették a vádakat
Sőt, mint arra a CNN amerikai hírtelevízió is rámutatott, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden ejtette az eljárást a Wagner félkatonai csoport ellen, ezzel lezárva az ügyet, mondván, „a résztvevők közvetlenül a bűncselekmény elkövetése előtt abbahagyták erre irányuló akcióikat”.
Az FSZB Prigozsinnal szemben is ejtette a vádakat.
A fegyveres lázadás szervezésének vádja húsz évig terjedő börtönbüntetéssel jár. Ám az, hogy Prigozsin megúszta a büntetőeljárást, éles ellentétben áll azzal, ahogyan a Kreml a kormányellenes tüntetéseket szervezőkkel bánik. Vélhetően mindez a korábban említett alku része lehetett.
A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint a zsoldoscsoport június 30-án hagyja el az ukrajnai front állásait, és átadja felszerelését az oroszországi Rosztovban lévő reguláris hadseregnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!