„A brit kormány évekig nem tudott megfelelően reagálni az orosz Wagner-csoport által jelentett fenyegetésekre” − többek között erre a megállapításra jutott a brit alsóház külügyi bizottsága friss jelentésében, amelyben azt is javasolják, hogy a kormánynak terrorszervezetté kellene nyilvánítania a csoportot és be kellene azt tiltania, hiszen továbbra is nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Királyságra, valamint szövetségeseire.
Terrorszervezetté nyilvánítanák és betiltanák a Wagner-csoportot
A bizottság szerint a zsoldoscsoport továbbra is nemzetbiztonsági fenyegetést jelent.

Alicia Kearns, a vizsgálóbizottság elnöke elmondta,
hiába tudott a csoportról a brit vezetés, nem hoztak létre stratégiát arra, hogy fel tudjanak lépni ellene. Ezzel hozzájárultak az erősödésükhöz.
A jelentésben kitérnek arra, hogy hiába végeznek már „majdnem 10 éve” katonai műveleteket a Wagner harcosai, a britek csak 2022 elején kezdtek el érdemben foglalkozni a zsoldosokkal, hogy megpróbálják megérteni, miként és hogyan működnek. Arról is írtak a jelentésben, hogy csak Európán keresztül vizsgálták a Wagner-csoportot, ami egy hatalmas kudarc, hiszen több helyen is működtek szerte a világban.
Az Egyesült Királyság a múlt héten új szankciókat jelentett be azokkal a mali tisztségviselőkkel szemben, akik bármilyen kapcsolatban álltak vagy állnak a csoporttal.
Ha alá akarjuk ásni a Wagner-hálózat működését, akkor a működését biztosító vagyon forrásától kell elvágnunk
− mondta Kearns.
Súlyos szankciókkal sújtottuk a Wagner-csoportot, beleértve annak vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint és számos kulcsfontosságú parancsnokot, korlátozva utazásaikat és befagyasztva vagyonukat
− reagált a brit külügyminisztérium, hozzátéve, hogy „továbbra is azon dolgozunk szövetségeseinkkel, hogy leleplezzük és ellensúlyozzuk destabilizáló tevékenységeiket szerte a világon”.
Jevgenyij Prigozsin zsoldosaival június végén kísérelt meg puccsot Moszkva ellen, amit végül önként feladott. A Wagner-vezér ezt követően Belaruszba távozott. Ahogy azt mi is megírtuk, azóta a csoport zsoldosai megkezdték a belarusz különleges erők kiképzését a NATO-tag Lengyelországgal közös határtól néhány kilométerre lévő katonai lőtéren.
További Külföld híreink
Arról pedig az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója beszélt a napokban, hogy Vlagyimir Putyin vélhetően már tervezi a Wagner-vezér elleni bosszúját.
További Külföld híreink
Borítókép: Videófelvételről készített kép Jevgenyij Prigozsinról, a Wagner-csoport nevű orosz zsoldoshadsereg alapítójáról Rosztov-na-Donuban 2023. június 24-én (Fotó: MTI/AP/Prigozsin sajtószolgálata)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Diplomáciai viharfelhők: egymást érik a veszélyes incidensek
Sűrű napunk volt.

Öt órán át tárgyalt Putyin az amerikai delegációval – itt vannak a részletek
Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.

Nagy-Britannia szigorúbban lép fel a illegális bevándorlókkal szemben
A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Szijjártó Péter: A négy éve tartó háború ellenére idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás
Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Diplomáciai viharfelhők: egymást érik a veszélyes incidensek
Sűrű napunk volt.

Öt órán át tárgyalt Putyin az amerikai delegációval – itt vannak a részletek
Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.

Nagy-Britannia szigorúbban lép fel a illegális bevándorlókkal szemben
A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Szijjártó Péter: A négy éve tartó háború ellenére idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás
Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!