– Mi ezt abszolút mértékben támogatjuk, hiszen Japán és Dél-Korea is stratégiai partnerünk, szorosak a politikai kapcsolataink, sok beruházás érkezik a két országból Magyarországra – mutatott rá.
Ugyanakkor a szempontunkból legalább ennyire fontos, hogy a NATO ne kapjon egy Kína-ellenes élt, tehát tegyük világossá, hogy a NATO nem egy Kína-ellenes szervezet, nem Kína ellen jött létre, a mostani működése sem Kína ellen szól, Kínát nem tekintjük kockázatnak, ellenfélnek vagy ellenségnek
– szögezte le.
– Mi magunk úgy gondoljuk, hogy a Kínával való együttműködés, hasonlóan a Dél-Koreával és Japánnal való együttműködéshez, hatalmas lehetőségeket és nagy esélyeket biztosít – tette hozzá.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a határidő előtt teljesítette a NATO célkitűzését, és a bruttó hazai termék (GDP) két százaléka fölé emelte a védelmi kiadásait.
– Ráadásul, amikor mi az ország védelméről beszélünk, akkor nemcsak a katonai képességekről, hanem egy átfogó gazdaságfejlesztésről is beszélünk, nagyon komoly védelmi ipar kiépítéséről is beszélünk – mondta.
– Tehát mi teljesítettük, amit vállaltunk a NATO felé, a kétszázalékos küszöböt már bőven, és már jóval korábban azt a kötelezettségünket is teljesítettük, hogy a védelmi kiadások több mint egyötödét, több mint húsz százalékát fejlesztésekre költöttük. Ebből a szempontból ismét a megbízható szövetségesek kategóriájában vagyunk – összegzett.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vilniusi NATO-csúcson (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!