Mráz Ágoston Sámuel: Őszinte kijelentéseket tett Tucker Carlson

Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével beszélgettünk Tucker Carlson Mandinernek adott interjújáról.

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Nemzet2023. 08. 26. 6:52
Tucker Carlson MCC Feszt
Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tucker Carlson, az amerikai sztárújságíró a héten interjút adott a Mandinernek. A konzervatív véleményvezér több témát is érintett, ilyen volt Amerika szerepe az orosz–ukrán háborúban, de beszélt Magyarországról és David Pressmanről, az amerikai nagykövetről is. 

A magyar államigazgatásban is meglepetést okozott a magyarok amerikai beutazásának szigorítása, egy kormányközeli forrásból úgy tudni, hogy David Pressman döntésére keményített be az amerikai fél. Majd pedig a nagykövet az erről író Magyar Nemzetnek küldött egy levelet, miszerint nem megfelelő a szóhasználat és cseréljék ki. 

Carlson az interjúban kifejtette, mindenféle hazugságot állítanak Magyarországról, például, hogy nem demokratikus, pedig Carlson szerint a sajtó sokkal szabadabb itt, mint Amerikában. 

Szégyellem magam, hogy egy olyan ijesztő kis szürkeséget küldtünk ide az Egyesült Államokat képviselni, mint David Pressman. Nem képviseli ő az Egyesült Államokat, higgye el nekem!

 − fogalmazott Carlson.

Az, ami a szemünk előtt történik, ez egy amerikai belpolitikai vita, a magyarok jelentős többsége pedig csodálkozással vegyes értetlenséggel figyeli az amerikai nagykövet munkásságát – jelentette ki lapunk megkeresésére Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.

Tucker Carlson kritikája őszinte volt és a szíve mélyéről jött, hiszen a feladata egy nagykövetnek az, hogy segítse a kulturálisan, gazdaságilag, akár geopolitikailag ellentétes oldalon, másképpen gondolkodó országok közötti együttműködést, hogy megtalálják a közös pontot. Magyarország pedig nem is ellentétes ország, hanem a szövetségesük

 – mondta a szakértő.

Ebben a helyzetben azt tapasztalni nap, mint nap hogy a szövetségesével szemben az amerikai nagykövet állandó kritikát, kioktatást gyakorol és fogalmaz meg, ez legalábbis furcsa és nem felel meg annak a nagyköveti szerepnek, hogy esetleges ellentétes véleményben is próbálja megtalálni a közös pontokat 

– tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel. 

A Nézőpont Intézet vezetője osztja Tucker Carlson véleményét, miszerint az amerikai nagykövet nem viselkedik diplomataként, sokkal inkább politikai aktivistaként. 

Úgy gondolom, hogy amerikai szempontból sem végez jó munkát, mert nem talál hangot a kormánnyal és nem tudja az Egyesült Államok érdekeit sem érvényesíteni, hanem természetes reakcióként ellenállást, értetlenséget vagy fejrázást vált ki egy-egy akciója. Az, hogy ő politikai aktivista az nem csak furcsa, hanem kontraproduktív is

 – emelte ki a szakértő, aki szerint hogyha 2024-ben Trump nyeri a választásokat, akkor Pressman nagykövetsége azonnal meg fog szűnni, de ez sokkal korábban is bekövetkezhet.

Tucker Carlson azt nyilatkozta a Mandinernek, hogy szerinte az, hogy Magyarország keresztény ország, sértő az Egyesült Államokra nézve, amely elutasítja a valódi kereszténységet, a kormány pedig kifejezetten utálja azt.

Tucker erős mondatokat mondott, de az egészen biztosan kijelenthető, hogy hiába katolikus Biden, nem találta meg a közös hangot a Vatikánnal sem. Az ukrán politikában is a békéért Magyarország sokkal többet tesz, mint az Egyesült Államok

 – mondta Mráz Ágoston Sámuel. Felidézte, hogy az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban Carlson elmondta:

ahhoz az orosz haditerv kevés volt, hogy egy villámháborút kihozzanak belőle, ám arra pont jó, hogy elhúzódjon és mindenki, aki a háború folytatása mellett érvel nyugaton, alábecsüli az oroszokat és emberek életek sokaságáról dönt.

Tucker Carlson szerint az Egyesült Államok volt az, aki erőltette ezt a háborút, hiszen Kamala Harris egy héttel a háború kezdete előtt, a müncheni biztonsági konferencián azt mondta Zelenszkijnek, hogy szeretnék, ha csatlakozna a NATO-hoz Ukrajna. Ezzel pedig valami választ akartak kiprovokálni az oroszokból, de valószínűleg erre nem számítottak. Most pedig, amikor ukránok százezrei haltak már meg, milliók menekültek el, egyáltalán nem érdekli Bidenéket az, hogy pusztul a nemzet. Ez az ő bűnük – mondta a sztárújságíró.

Onnan tudni, hogy ez egy kiprovokált háború, hogy a nyugati politikusok kihangsúlyozzák, hogy ez nem egy kiprovokált háború

– tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel.

Mint mondta, a háborúnak és az öldöklésnek biztosan nincs támogatottsága az USA-ban, ám az oroszellenességnek lehet. A szakértő úgy látja, hogy az előttünk álló egy évben a republikánus pártnak és Donald Trumpnak – ha ő lesz a mostani elnök kihívója – az lesz a feladatuk, hogy elmagyarázzák a választóknak, hogy ez az elhúzódó háború megnyerhetetlen Oroszországgal szemben, a cél pedig az lehet, hogy a háborúellenesek legyenek többségben, ne pedig az oroszok gyűlölői.

Borítókép: Tucker Carlson (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.