Nem árulta el az Elle címlapján szereplő homoszexuális pár, hogyan került hozzájuk velük fotózott gyermek

Magyarországon a béranyaság bűncselekménynek minősül.

2023. 09. 08. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekménynek minősül a béranyaság több uniós országban

Az örökbefogadás szabályai az elmúlt időszakban többször változtak annak érdekében, hogy előnyben részesítsék a házaspárokat a procedúra során, a béranyaság/dajkaanyaság pedig Magyarországon bűncselekménynek minősül. 

Vannak országok, ahol a béranyaság legálisnak számít, hiába merülnek fel ennek kapcsán etikai kérdések is, csupán pénzt tilos kérni érte; de valahol ez sem tiltott. A fentiek fényében érdekesség továbbá, hogy az úgynevezett altruista dajkaanyaság Portugáliában, Hollandiában legálisnak számít. A petesejt-adományozás viszont itthon engedélyezett hozzátartozók között, bizonyos feltételek mellett.

Olaszországban a béranyaság 2006-tól számít bűncselekménynek, de ez kizárólag az ország területén történő embrióbeültetésre vonatkozik. Idén márciusban a milánói prefektus – a legfelsőbb bíróság egy korábbi ítéletére hivatkozva – megszüntette a város polgármesterének addigi gyakorlatát, aki anyakönyvezte az azonos nemű párok külföldön, béranyasággal született gyermekeit.

Borítókép: Az Elle címlapja a homoszexuális párral (Forrás: Instagram)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.