A Biden-adminisztráció még augusztusban fordult a kongresszushoz, hogy az eddigieken felül még több támogatást – 24 milliárd dollárt, melyből körülbelül 13 milliárdot tenne ki a katonai segítség – kérjen Kijevnek. A kezdeményezés ugyanakkor erős republikánus ellenállásba ütközött. A szenátus kedden ideiglenes finanszírozási intézkedést javasolt, amely hatmilliárd dollárt tartalmazna Ukrajnának. A képviselőházban ez egyelőre süket fülekre talált, ez pedig jelentősen növeli a kormány leállásának lehetőségét a hétvégén, amikor is az adminisztráció finanszírozási kerete kiürül.
A Pentagon vezető beszerzési tisztviselői amiatt is aggódnak, hogy a leállás késleltetné a fegyverrendszerek pótlásával kapcsolatos szerződések hivatalos lebonyolítását is, ugyanis a folyamatot felügyelő ügynökség munkatársai is „szabadságra” mennének.
Enélkül a vállalkozókat nem tudják kifizetni, a gyártási folyamat pedig emiatt késne.
– Tévhit, hogy a vállalkozókat nem érinti a leállás – húzta alá a védelmi minisztériumi forrás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!