A római kormány hétfőn fogadta el a rendelkezést, amely szerint az országba illegálisan belépőket zárt táborokban helyezik el. Minden tartományban egy tábort létesítenek lakott területtől távol, a helyszínek kiválasztása a prefektusok feladata lesz novemberig. A Pozzallóban megnyíló tábor kialakítása már korábban megkezdődött, miután az Európai Unió felszólította Olaszországot, hogy az illegálisan érkezőket ne hagyja szabadon mozogni az ország területén, amíg nem tisztázódik, hogy jogosultak-e a menekültstátusra.
A szicíliai tábort negyven nap alatt építették meg egy kilométer távolságra Pozzallo kikötőjétől. Területén konténerek sorakoznak, melyeket betonba erősített vasrács vesz körbe, tetején szögesdróttal.
Pozzallóban mostanáig a kikötő mólóin helyezték el a migránsokat egy kétszázhúsz ember befogadására alkalmas sátorokban, ahol az utóbbi napokban egyszerre már ötszázan is tartózkodtak. További táborépítés zajlik Lampedusa szigetén, ahol a jelenleg is működő négyszáz fős regisztrációs központ mellé egy másik tábort emelnek. A belügyminiszter tábor felállítását jelentette be az olasz–francia határváros Ventimigliában is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!