Az Orbán-kormány gyengítése az amerikai kormány célja

A Waldheim-ügy és Ausztria címmel jelent meg Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolataiért felelős helyettes államtitkárának második könyve. A kötet a náci múlttal vádolt osztrák elnök, Kurt Waldheim ügyével foglalkozik, akit államfői ideje alatt az Egyesült Államok tiltólistára tett. A Magyar Nemzetnek adott interjújában az államtitkár rámutatott, nem egyedi esetről van szó, hazánk erős nyomásgyakorlással áll szemben a Biden-kormány részéről, amelynek célja az Orbán-kormány gyengítése.

Szalay-Bobrovniczky Vince Magyar Diplomata és Politikus 20230925 Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Nemrégiben volt a hivatalos bemutatója A Waldheim-ügy és Ausztria című könyvének. Miért éppen erre a témára esett a választása?

– A témával nagyon régen találkoztam, amikor még sihederkoromban a budapesti Osztrák Intézetben tanultam. Akkor a könyvtárban kikölcsönöztem pár könyvet, és köztük volt egy kötet, amely arról szólt, mi történt 1986-ban, és az azt követő hat évben, ameddig Kurt Waldheim osztrák elnök volt. Már akkor megragadott a téma, utána évekig más területen tevékenykedtem, befejeztem iskoláimat, majd jött a bécsi külszolgálat: 2010 és 2014 között voltam nagykövet az osztrák fővárosban. Erről egyébként már született egy könyv, Csatatér Bécs címmel, a Századvég Kiadó gondozásában, ami tulajdonképpen a memoárom, de az osztrák politikáról is sok szó esik benne. Bécsben egyszer meghívtak a Waldheim-villába, akkoriban még élt a volt osztrák köztársasági elnök felesége és nagyon megható hangon tudtam vele beszélgetni – ekkor került ismét látókörömbe az egész történet. Miután Bécsből hazajöttem, helyettes államtitkári feladatokat láttam el, először a Külügyminisztériumban, majd a Miniszterelnökségen. 2015 vége és 2016 között volt egy körülbelül féléves időszak, amikor a helsinki külszolgálatra készültem fel, ekkor írtam meg a két könyvemet. A másik ok, amiért a téma mellett döntöttem, hogy volt egy politikai-morális dilemma, ami engem végtelenül érdekelt: Kurt Waldheim lehetett-e háborús bűnös, mennyiben releváns, hogy egyébként háborús bűnök közelében tartózkodott, még ha bűnösségét nem is sikerült bizonyítani. És hogy az egészet államelnökként hogyan kellett volna kezelnie.

Ami biztos, hogy az egész válságot alaposan félrekezelték.

– Kurt Waldheim osztrák elnökége előtt két cikluson keresztül, 1972 és 1982 között ENSZ-főtitkár volt. Náci múltjára való tekintettel, hogyan ítélte meg pozícióját a nemzetközi közösség?

– Fontos megjegyezni, hogy Kurt Waldheim német egyenruhában, német állampolgárként – hiszen Ausztriát 1938-ban a Német Birodalom bekebelezte – a Wehrmacht tagja volt. Nem az SS-ről van szó, nincs is semmilyen dokumentum arról, hogy az SS-ben bármikor szolgált volna. Aki történész, az tudja, hogy a kettő nem ugyanaz, bár wehrmachtos katona is bőven lehetett háborús bűnös, Waldheim esetében viszont nem bizonyított a náci múlt. A könyv is éppen erről a politikai morális dilemmáról szól. Nézzünk egy parallel példát: Richard von Weizsäcker volt német köztársasági elnök hivatali ideje részben egybeesik Kurt Waldheiméval. Weizsäcker Wehrmacht-katona volt, és részt vett a Barbarossa hadműveletben, amely a Szovjetunió lerohanásával a németek bukását okozta. Ráadásul apja fontos, vezető külügyi pozícióban szolgált a náci apparátusban, ám a fia szembenézett a múlttal és senki többet nem hánytorgatta fel azt.

Waldheim ezzel szemben tett egy kísérletet, ami csúfosan félrement: elkezdte magyarázni, hogy csak a kötelességét teljesítette, ami felháborította az osztrák közvéleményt, mondván osztrákként a náci Németország szolgálatában állt.

Egyébként a könyvben több kitétel is van arra vonatkozóan, hogy valószínűleg nem volt semmilyen náci érzelme Waldheimnek. 1986-ban, amikor a válság kirobbant, egy osztrák tábornok azt mondta, Waldheim rosszul reagált az egész ügyre, és azt kellett volna mondania, rossz egyenruhában, rossz célért és a rossz oldalon harcolt. Valóban, ha így jár el, lehetséges, hogy nem lesz ekkora ügy belőle.  Waldheim végül nem tudta kibeszélni magát ebből a botrányból, amely Ausztriát végigkísérte hat éven keresztül, 1986-tól 1992-ig, és az elnök lemondásával úgy tűnt el a válság, mintha nem is lett volna. Egy dolog maradt, hogy ezekben az években az osztrák politika, a társadalom, a közélet, a történészek átírták – szerintem helyesen – az osztrák háborús narratívát. 1938-ban Ausztriát lerohanták a németek, tehát az osztrák állam valóban nem hibás, ám részfelelősség terheli – osztrákok százai és ezrei követtek el háborús bűnöket, elég megnézni például a nürnbergi per halálra ítéltjeit. Az osztrák Ernst Kaltenbrunner az egyik legnagyobb fejes volt a náci apparátusban a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetőjeként. Megemlíthetjük Arthur Seyss-Inquartot is, aki 1938-ban náci érzelmű osztrák kancellár volt, és átadta az országot a németeknek, később Hollandia náci főkormányzója lett. Mindkettejüket kivégezték.

Kurt Waldheim volt osztrák elnök beszédet mond 1991. június 21-én (Fotó: AFP/APA-PictureDesk)

– Waldheim államfői jelöltségét sok vita övezte, de mégis kitöltötte hatéves mandátumát. Bár nem jelöltette magát újra, lett volna esély arra, hogy újabb ciklusra megválasztják?

– 1986-ban az egész osztrák közvélemény tudatában volt annak, hogy kit választ meg, és az addigi elnökök közül Waldheimet választották meg a legmagasabb arányban. Szerintem 1992-ben is megválasztották volna az osztrákok, már csak dacból is, mondván belügyeikbe senki se szóljon bele. Viszont az, hogy nem indult újra, végtelenül bölcs döntés volt, hiszen megóvta Ausztriát a további támadásoktól. Aztán jött a következő kör, a Schüssel–Haider-ügy 2000-ben, amikor az EU-tagállamok szankciókat vezettek be Ausztriával szemben, mert az Osztrák Néppárt (ÖVP) összeállt a szélsőjobboldalinak mondott Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ). A Waldheim-ügy után ekkor került Ausztria másodjára a tisztítótűzbe, és ismét – nagyon helyesen – szembe kellett néznie múltjával: a Schüssel–Haider-kormány óta Bécs a mai napig kárpótlást fizet a holokauszt-túlélőiknek.

– Az osztrák közvélemény hogyan tekint vissza Kurt Waldheimre, illetve az akkori Ausztriára?

– A könyvemnek ez az egyik legérzékenyebb része. Egy osztrák történésznek bátornak kell lenni, ha ilyen könyvet meg akar írni, hiszen neki Ausztriában kell tovább élnie és ott bizony a média a politikai korrektség bajnoka. Én magyarként felvállalom azt, hogy képes vagyok Waldheimet objektíven látni minden hibájával, a be nem látásával együtt. Bizonyítható, amivel vádolták? Nem. Volt más választása, miután bekerült ebbe a spirálba? Mikor köztársasági elnökjelölt lett, már akkor is ott volt a botrány, mégis megválasztották. Volt politikai választása? Nem volt, ha lemondott volna, az politikai öngyilkosság lett volna a saját és a Néppárt részéről is. Visszakerülünk a mi lett volna, ha kérdés világába: helyesen tette-e a Néppárt, hogy a múltja ellenére Waldheimet indították az államfői székért? Nem vagyok benne biztos, hogy ne lett volna más, talán helyesebb döntés. Az én feltételezésem az, hogy azért jelölték államfőnek külügyminiszteri és ENSZ-főtitkári múltjával maga mögött, mert az ÖVP akkori elnöke, Alois Mock kancellár akart lenni.

Ausztria Magyarországhoz hasonlóan parlamentáris demokrácia erős kormányfői jogosítványokkal, az államfőnek jórészt reprezentatív szerepe van, némileg erősebb jogkörökkel az alkotmányban, mint nálunk. Mint általában minden pártelnököt, Alois Mockot is a kormányfői pozíció érdekelte, logikus államfőjelölt lehetett volna, ám akkor el kellett volna felejtenie a kancellári posztot. Inkább kockáztatott, és Waldheim jelölését verte át a grémiumokon, abban bízva, hogy nem sokkal később győztesen kerül ki a választásokból és elfoglalhatja a kancellári széket. A botrány kitörésével azonban nem ez történt: kisvártatva egy hosszú, szociáldemokrata időszakba csöppent bele az ország Franz Vranitzky kancellár vezetésével. Mock terve nem vált be és az egész Néppárt rosszul jött ki ebből a kérdésből.

Fotó: Bach Máté

– Az európai és a globális elit nem igazán bírálta Waldheimet, hiszen politikai tevékenysége sem ment szembe a liberálisok, illetve a globalisták elképzeléseivel – például nem kritizálta az uniós föderalista elképzeléseket. Mondhatjuk azt, hogy ha egy politikus nem megy szembe az európai fősodorral, az esetleges náci múlt is megbocsátható?

– Amit biztosan tudunk, hogy Waldheim Németország náci apparátusának tagja és a Wehrmacht katonája volt. Láttunk már olyat, hogy bár nem volt túl tiszta a múltja valakinek, mégis benne volt a fősodorban, Waldheim esetében viszont erről még nem beszélhetünk. Ausztria akkoriban messze volt az európai közösségektől, és maga Waldheim alapvetően egy abszolút konzervatív figura volt.

A nácik mindenkiről készítettek egy kis kartont, és ott azt írták róla, hogy a nemzetiszocialista mozgalom szempontjából nézve megbízhatatlan, klasszikus őskonzervatív ember – utóbbi miatt a szociáldemokratákkal számos vitája volt.

Érdekesebb kérdés viszont Wolfgang Schüssel ügye, aki sokat kockáztatott, hogy a Szabadságpárttal koalícióra lépett, és ezáltal hatalomra került. Hét évig volt Ausztria kancellárja, de ezért súlyos árat fizetett, mert amit igazán szeretett volna, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke, nem sikerült elérnie. Hiába szerezte meg saját koalíciós partnerének, a Szabadságpárt nagyobbik részének a támogatását, hatalomra kerülése után még a Néppártot is soha nem látott magasságokba vitte, útját viszont elvágták azzal, hogy a Szabadságpárttal lépett koalícióra, noha tündöklő tehetség volt az európai politika egén.

– Az osztrák baloldal nyomására a Waldheim elleni hadjárat mögé beállt az Egyesült Államok is. Lát hasonlóságot a mai politikai viszonyokkal?

–  Valóban, Washington elég keményen belement az ügybe, hiszen kitiltotta Waldheimet. Magyarországon is volt hasonló eset, a Goodfriend-ügy, amikor az amerikaiak tiltólistára tettek tíz magyart. A közvélemény a mai napig nem tudja, hogy kikről van szó és mi az ok vagy mik az okok. A két eset között párhuzamot látok, mindkét alkalommal a tiltólistákkal próbálkoztak. Ami viszont különbség – és szerintem nagyon érdekes is –, hogy Amerikában akkor egy konzervatív kormányzat volt. Az a Ronald Reagan volt az elnök, akinek van szobra Budapesten, és az az idősebb George W. Bush lett utána az elnök, akinek szintén van szobra Budapesten. Mi nagyra tartjuk ezeket az amerikai politikusokat, de ők konzekvensen – elfogadva az amerikai zsidó szervezetek, Izrael, valamint az osztrák baloldal tiltakozását – úgy döntöttek, beleállnak a Waldheim-ügybe és kitiltották az akkor regnáló osztrák köztársasági elnököt. Az államfő kezdeményezése ellenére a tiltást egészen haláláig, 2007-ig nem oldották fel. Akkoriban nagyon szoros volt a kapcsolat a republikánusok és az amerikai zsidó szervezetek között, utóbbiakra szüksége is volt Washingtonnak és ők voltak a legnagyobb bírálói is Waldheimnek – az ő szemszögükből nézve szerintem jogosan. Hogy nálunk mi volt a tíz magyar állampolgár kitiltásának oka, a mai napig nem ismert.

Mióta Biden vezetésével ismét demokrata kormányzata van az Egyesült Államoknak, újra a nyomásgyakorlással próbálkoznak. Ennek minimálisan is az a célja, hogy az Orbán-kormányt gyengítsék.

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolataiért felelős helyettes államtitkára (Fotó: Bach Máté)