Az Izrael elleni terrortámadások óta lázasan zajló nemzetközi diplomáciai események rávilágítottak Európa nagy rejtélyére: miért esik az Európai Uniónak, mint globális gazdasági, kereskedelmi és szabályozási szuperhatalomnak olyan nehezére, hogy releváns legyen és határozottan kiálljon a globális színpadra?
Erre a problémára kegyetlenül rávilágított a gázai válságra adott válasza, amely komolyan aláássa külpolitikai hitelességét, és még az Oroszország ukrajnai invázióját követően elért eredmények egy részét is visszafordítja
– írja elemzésében Mujtaba Rahman, az Eurasia Group európai részlegének vezetője, amelyet a Politico közölt.
Felidézte, az Európai Unió első reakciója a válságra az volt, hogy egyoldalúan felfüggeszti a Palesztinának nyújtott, összesen mintegy 691 millió eurós uniós fejlesztési támogatást, majd a Bizottság tisztázta, hogy a támogatást felülvizsgálják, nem pedig felfüggesztik.
Később Ursula von der Leyen bizottsági elnök izraeli útja néhány uniós fővárosban és az Európai Parlamentben visszatetszést váltott ki, mivel túlságosan egyoldalú és Izrael-barát volt, és megsértette intézményi megbízatását. A tagállamok feladata az EU külpolitikájának irányítása, a blokk összesített álláspontját pedig Josep Borrell főképviselő képviseli.
Ez a disszonancia szöges ellentétben áll az EU névleges törekvéseivel, amelyeket a tagállamok 1993 óta – amikor a maastrichti szerződés részeként elindították a blokk közös kül- és biztonságpolitikáját – többször is megfogalmaztak.
Azóta az EU jelentős intézményi keretet épített ki annak érdekében, hogy nagyobb külpolitikai erőt kapjon, különösen a 2009 óta hatályos főképviselői poszt, a 2010-ben létrehozott Európai Külügyi Szolgálat és legutóbb a Von der Leyen által megfogalmazott, a Geopolitikai Bizottság működtetésére irányuló törekvés révén.
Mégis, amikor európai diplomáciai súlyra van szükség, a nagyobb tagországok – nevezetesen Németország és Franciaország – képviselik Európát a nemzetközi csúcson. Válságos pillanatokban a felelősség oda hárul, ahol a hatalom – és a legitimitás – van.
Az EU globális színtéren folytatott küzdelmeinek legfontosabb oka az, hogy a 27 tagország nem különösebben érdekelt abban, hogy nemzetek feletti szinten egyesítsék külpolitikájukat, sőt még katonailag sem. Mivel a külpolitikát egy nemzet szuverenitásának központi elemének tekintik, a valódi politikai integráció viszonylag sekélyes és nehezen megvalósítható marad – írja a szerző.
Megjegyzi, hogy miközben Berlin – Párizs hallgatólagos támogatásával – arra törekszik, hogy a külügyekben a minősített többségi szavazásra térjen át, annak érdekében, hogy a potenciálisan 35 tagú EU ne váljon nehézkessé Ukrajna és a Nyugat-Balkán esetleges csatlakozásával, Európa külpolitikai gyengeségéhez más okok is hozzájárulnak.
Eltekintve a fejlesztési együttműködéstől, amelyben az EU világelső, a blokk külügyi költségvetése viszonylag kicsi, és diplomáciai szolgálata nem képvisel olyan közvetlen politikai legitimációval rendelkező egységet, mint a nemzeti kormányok.
A legfontosabb, hogy az EU-nak nincs olyan kényszerítő ereje, amely a hadsereg birtoklásából ered, és amely lehetővé teszi a hatalom kivetítését, miközben diplomáciai támogatást is nyújt. A katonai tűzerő lehetővé teszi, hogy másoknak is adjunk biztonsági garanciákat, ami a nemzetközi ügyekben a befolyás egyik jelentős forrása, amely az EU-ból hiányzik.
Emellett a 27 különböző történelmű és földrajzi elhelyezkedésű ország, valamint a saját nemzeti érdekeikről alkotott, egymással versengő elképzelések azt jelentik, hogy a tagországok gyakran megosztottak abban, hogyan értelmezik a körülöttük lévő világot.
Ami például a Közel-Keletet illeti, egyes tagországok, például Görögország, energia- és védelmi megállapodásokat kötöttek Izraellel. Más, Egyesült Államok-párti tagok úgy szeretik kifejezni atlantizmusukat, hogy Izraellel lépést tartanak. És míg Németország rendíthetetlen támogatását saját egyedi történelme motiválta, addig Franciaországnak sajátos, régóta tartó arab politikája van – olvasható a véleménycikkben, amely azt is kiemeli, hogy ezenkívül a tagországok eltérő zsidó és muszlim demográfiai összetétele is politikai korlátokat teremt.
Borítókép: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU-tagországok külügyminiszteri találkozójára érkezik Luxembourgban 2023. október 23-án (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)
