Bár a paktum aláírása azt jelenti, hogy Pedro Sánchez nagy lépést tett miniszterelnöki beiktatása felé, de még mindig nincs meg az ehhez szükséges teljes támogatottsága, ugyanis a másik katalán szeparatista párt, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) pénteken ismét blokkolta a baloldali kormányalakítás folyamatát. A szocialista Santos Cerdán a héten másodjára találkozott Brüsszelben a párt színeiben korábban elnöklő Carles Puigdemont-nal, aki azért nem hajlandó egyelőre elfogadni az eddigi egyezséget, mert szerinte az amnesztiatörvény kapcsán még több dolog is zavaros és pontosítani kell a “paramétereket”.
Puigdemont közölte, hogy “bármennyire is sietnek egyesek”, ő fenntartja az "óvintézkedéseit", mert nem bízik a szocialista pártban.
A Junts blokkja azt jelenti, hogy jövő héten már szinte biztos, hogy nem tudják megtartani a Sánchez beiktatásához szükséges országgyűlési szavazást, ugyanis az ő voksukra is szükség van ahhoz, hogy összejöjjön a kormányzáshoz nélkülözhetetlen abszolút többség (176 képviselő igen szavazata).
Közben a Manos Limpias nevű szakszervezet, amit 1995-ben alapítottak a közszolgálati alkalmazottak képviseletére, bejelentette, hogy feljelenti a szocialista pártot és szövetségeseit a Legfelsőbb Bíróságon és keresik a megoldást arra is, hogy általános sztrájkot hirdessenek a katalánokkal kötött egyezség miatt, mely véleményük szerint kizárólag azért született meg, hogy Pedro Sánchez megőrizhesse a kormányfői széket. A szervezet főtitkára Rodrigo Alonso közölte:
nem fogják tétlenül nézni, hogy a PSOE egy székért cserébe mindenki adójából 15 milliárd eurót adományoz a katalán szeparatizmusnak és kedvező bánásmódban részesíti őket miközben minden átlagos állampolgárt kis pénzbírságok vagy fizetési késedelmek miatt is bűnözőként üldöznek.
Alonso szerint „minden spanyolnak kötelessége fellázadni a PSOE puccsa ellen”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!