Ezen a héten beiktatják a szocialista (PSOE) Pedro Sánchezt Spanyolország miniszterelnökeként. A szükséges parlamenti egyezségek megkötése után Francina Armengol házelnök közölte: november 15–16-án tartják meg azt a plenáris ülést, amelyen először megvitatják Sánchez jelöltségét és a kormányalakítás érdekében megkötött paktumok részleteit. Ezt követően pedig megtartják a kormányfői beiktatáshoz szükséges szavazás első fordulóját, melyen Sáncheznek abszolút többséget, 176 igen szavazatot kell szereznie ahhoz, hogy joga legyen kormányt alakítani.
A katalán és baszk szeparatistákkal, a szélsőbaloldali erőket tömörítő Sumarral, valamint a galíciai BNG-vel megkötött megállapodásnak köszönhetően Sánchez 179 igen szavazatra számít, tehát rögtön az első forduló után miniszterelnök lehet anélkül, hogy át kellene esnie a második parlamenti voksoláson.
A másik oldalon az idei választásokon győztes Néppárt (PP), a Vox és a Navarrai Népszövetség (UPN) áll, de együtt mindössze 171 nem szavazatot tudnak felmutatni, ami kevés ahhoz, hogy megakadályozzák az újabb progresszív kormány megalakulását.
A szerdai beiktatási ülésen Sánchez időkorlát nélkül tarthat beszédet, majd az ebédszünet után a képviselőcsoportok fejthetik ki aggályaikat és tehetik fel kérdéseiket neki. Csütörtökön rövid felszólalások után megtartják a voksolást, melynek eredményéről a házelnök személyesen tájékoztatja majd VI. Fülöp királyt. Ezután a baloldali-szélsőbaloldali kormánykoalíció ott folytathatja a munkát, ahol idén májusban abbahagyta.
Sánchezt október 3-án kérte fel az uralkodó arra, hogy próbáljon meg kormányt formálni miután a júliusi előre hozott választásokon győztes Néppárt vezetője, Alberto Núnez Feijóo négy igen szavazat híján kudarcot vallott beiktatása során.
A szocialista kormány felavatására óriási közfelháborodás mellett kerül sor, ugyanis Pedro Sánchez olyan kedvezményeket adott meg a katalán és baszk szeparatistáknak a hatalom megszerzése érdekében, amelyek alkotmányosság szempontjából erősen vitathatók.
A katalán republikánusok és a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) kiharcolt egy amnesztiatörvényt a függetlenségi mozgalomban részt vevő összes politikai vezetőnek (több mint 300 fő) 2012-ig visszamenőleg. Ez azt jelenti, hogy az a Carles Puigdemont is büntetlenül térhet haza Spanyolországba, aki 2017-ben alkotmányellenesen kikiáltotta Katalónia függetlenségét, majd Belgiumba menekült a hatóságok elől.