– Mit azonosítottak a gyerekek nemi ideológiának való kitettsége legfőbb veszélyeként?
– Az elmúlt évben elég sok jelentés született itt ebben a témában. Volt egy jelentés, amelyet Lottie Moore készített a Policy Exchange-től. Ő egy nagyszabású kutatást végzett számos iskola bevonásával.
Kiderült, hogy az iskolák nagy százaléka a szülők tudta vagy beleegyezése nélkül szociálisan átmenetet hajt végre a gyermekek között.
Ezt titokban tartják az iskolában. Tehát előfordulhat, hogy egy lány lányruhában megy iskolába, majd az iskolába érve átöltözik fiúruhába, és az összes tanár férfi névmással illeti és új férfinéven szólítja a lányt, és a szülőnek fogalma sincs róla, hogy ez történik. Ezt olykor teljesen titokban tartják a szülők előtt.
Ami történik, az az, hogy sok kiszolgáltatottabb gyermek – tehát a sajátos nevelési igényű gyermekek, például az autisták, valamint a szociálisan kissé elszigeteltebb gyermekek – nehezen találnak barátokat. Ők különösen érzékenyek erre a fajta nemi ideológiára, és azt tanítják, azt mondják nekik, hogy ha nehézségeid vannak, ha szorongsz, ha nehezen barátkozol, akkor lehet, hogy rossz testbe születtél. Sok ilyen gyerek azt gondolja, hogy: „Ó, hát ez az oka a problémáimnak. Azért vagyok boldogtalan, mert valójában nem vagyok lány. Fiú vagyok.”
És sajnos ezeknek a gyerekeknek az az útja, hogy szociálisan átváltoznak, és az iskolában a felnőttek megerősítik őket abban, hogy igen, rossz testbe születtél.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!