Az MCC Brussels arra az elvetemült cselekedetre vetemedett, hogy a Brüsszeli buborék kimondatlan, de keményen tartott szabályait megszegve kérdéseket tesz fel a nyugati LMBTQ-nyomásról. Egy tanulmányt készítettek, „Hogyan vette át az LMBTQ az uralmat Európában? – Hogyan használta fel az EU az LMBTQ-érdekképviseletet a Kelet démonizálására?” címmel. A jelentés három főbb megállapítást tesz:
1. Az LMBTQ-jogok terjesztése abban a problémában gyökeredzik, hogy identitást találjanak Európának
Az uniós identitásképzés egy olyan formát öltött, amely elkezdet az alapvető jogokra fókuszálni. A lisszaboni szerződés az Alapjogi Chartát ugyanolyan státussal ruházta fel, mint az eredeti alapító szerződéseket. Ez jogi kötelezettséget teremtett az EU-nak azoknak az értékeknek a fenntartására és érvényesítésére, amelyeket a jelenlegi tagállamokon belül egyre inkább megkövetelt a tagjelölt országoktól.
A tanulmány szerint ez fokozta azt, hogy az alapvető jogok – amelyeket egyre inkább LMBTQ-jogokként határoznak meg – kulcsfontosságú tényezővé váltak az EU belső és külső kapcsolatainak alakításában.
2. Az LMBTQ NGO-k Közép-Európára való mániákus összpontosítása a nyugati felsőbbrendűség-érzetet képviseli
A nyugati világ képtelen az önmeghatározásra, azaz azt mindig másokkal szemben teszi és nem voltak pozitív céljai. A vasfüggöny lehullása után a bevett „mi nem ők vagyunk” narratívát, azaz a nyugati jó világ és a keleti kommunizmus szembenállását újra kellett határozni. Az újragondolás eredményeképp egy pozitív célt kerestek, de a társadalmi kérdések megválaszolásának álcája alatt civilizáló erővé válik.
A végeredmény lényegében imperialista megközelítés lett, ami úgy tekint a kelet-közép-európai térségre, mint ami magát nem tudja megreformálni és külső beavatkozásra van szüksége.
3. A nyugati elitek nemzeti szuverenitás iránti ellenszenvét is példázza az LMBTQ-nyomás
A melegjogok mögé bújva egy nemzeteken átívelő identitásképző közösséget próbálnak építeni. Ennek a közösségnek a tagjai meghaladják a nemzetállamok kereteit, azon túl alkotnak egy közösségtudatot, persze a részese csak akkor lehet valaki, ha mindenben egyetért a szabályokkal és semmiben nem kérdőjelezi meg azokat.
A tanulmány köré csütörtökön egy rendezvényt is szerveztek, ahol a szerző, Carlton Brick, a Nyugat-skóciai Egyetem szociológiatanára és Ashley Frawley, a brüsszeli MCC vezető-kutató munkatársa beszélgettek a közönség aktív részvételével.
A beszélgetés során felmerült, hogy maga a transzgender kérdésköre fokozatosan nőtte ki magát, hisz eleinte a női egyenjogúságot értették rajta. Ez fokozatosan átalakult a meleg- és leszbikus jogokra, majd tovább dagadt (és dagad) az egyre több betűvel kiegészülő LMBTQ+ jogokra.
A nők egyenjogúságának hátán sokkal több minden belopakodik, egy olyan ideológiai környezet, ahol a heteroszexualitás erkölcsileg értéktelenné válik
– hangzott el.
A heteroszexualitás leértékelésé azonban egy másik problémához is elvezet.
Bizalmatlanság alakult ki az LMBTQ-lobbi előtt meghajlók felől abban, hogy a szülők majd a „negatív berögződéseiket” (azaz a hagyományos értékrendet) adják majd tovább gyerekeiknek és ebben az értelemben tehát a szülő-gyermek kapcsolat a fejlődés akadályává vált. Ennek a leküzdésére külső beavatkozásra van szükség, ami a nyugati világban akár a szülő tudta nélkül történik meg.
Frank Füredi szociológus professzor, az MCC Brussels vezetője aláhúzta, hogy az identitáspolitika egy soha véget nem érő terep.
Ha az identitásod az áldozattá váláson alapul, akkor állandóan új harcokat kell találnod, még akkor is, ha ehhez a valóságot el is kell ferdítened
– vélekedett a professzor. Füredi szerint ez olyan elvetemült kijelentésekhez vezet, mint az, hogy „a homofóbia vagy a rasszizmus állapota még soha nem volt ilyen rossz”, amelyek nyilvánvalóan nem igazak.
