Ennél eggyel több, 25 képviselője lehet a Brüsszelből kiugrott Frans Timmermans által összekalapált baloldali összefogásnak. Egyikük sem tudott azonban közel kerülni a sokáig semmibe vett Szabadságpárt (PVV) eredményéhez, amelynek 37 mandátuma lehet.
A PVV-n nem lehet többé keresztülnézni. Kormányozni fogunk
− idézi a BBC Geert Wilderst.
A kampány egyik meghatározó témájává vált a migráció kérdése. A Hollandiába érkezők száma tavaly csaknem megduplázódott, ami tovább súlyosbítja a lakhatási válságot. Wilders pedig ígéretet tett rá, hogy gátat szab a „migránscunaminak”.
Míg a Szabadságpárt és a holland választók valószínűleg örülnek, a brüsszeli elit hátán inkább a hideg futkos a hír hallatán. Wilders egy másik ígérete ugyanis úgy hangzott, hogy népszavazást ír ki az országnak az Európai Unióból való távozásával kapcsolatban, ez pedig annak ellenére megszólaltatja a vészcsengőket Brüsszelben, hogy a „Nexitnek” a közvélemény-kutatások szerint nem lenne meg a szükséges többsége.
Ha ugyanis Geert Wilders miniszterelnök lesz, akkor bekerül az EU legfontosabb döntéseiért felelős tanácsba, és ott aligha a brüsszeli fősodor álláspontját képviseli majd például olyan témákban, mint a klímavédelem, az unió reformja, az Ukrajnának szánt fegyverek
– írja a Politico hírportál, amely úgy fogalmaz: „Wilders az EU legrosszabb rémálma”.
A hatalmas győzelem ellenére a kormányzáshoz Wildersnek koalíciós partnerekre lesz szüksége, de az ellenfelei vannak komolyabb kényszerhelyzetben. Ha ugyanis egymással összefogva megpróbálják kigolyózni Wilderst a hatalomból, az könnyen visszaüthet, ráadásul Nigel Farage és a brexit után már tudjuk, nem feltétlenül kell ahhoz valakinek kormányon lennie, hogy döntő befolyást gyakoroljon egy ország politikájára.
Nem véletlenül írta gratuláló üzenetében Orbán Viktor miniszterelnök: itt a változás szele.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!