A migráció gazdagít – a hivatalos értelmezés szerint, aminek semmi köze a valósághoz. Egy holland tanulmány most megerősíti, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás borzalmas költségekkel jár az államkasszának.
Holland tanulmány tisztázza a migráció körül kialakult vitát
Németország, Hollandia, Dánia – ezekben az országokban kézzelfogható adatok vannak arról, hogy a közel-keleti és afrikai migránsok egyáltalán nem adnak hozzá az államkasszához, sőt egyre többet vesznek el onnan. Eközben a nyugati bevándorlók rengeteg pénzt adnak bele az államkasszába.

Négyszázmilliárd euró – ennyibe kerültek az ottani államnak azok a migránsok, akik 1995 és 2019 között telepedtek le Hollandiában. Ez az 1960-as évek óta a holland földgázüzletből származó teljes bevételt jelenti. Az ijesztő számadatok a közelmúltban megjelent Határtalan jóléti állam című, Dr. Jan van de Beek által írt tanulmányból származnak, amely bebizonyítja, amit a nyugat-európai országokban a bevándorlók irtózatos szociális kiadásai már többször megmutattak: a szabályozatlan tömeges bevándorlás nem gazdagodás, hanem romboló veszteség – minden tekintetben.
Egy-egy menedékkérő átlagosan 475 ezer eurós „lyukat üt” a nemzeti költségvetésen a ott-tartózkodásuk alatt. Az olyan származási régiók esetében, mint Afrika északi része, a hiány még magasabb: egy migráns a világnak ebből a szegletéből 600 ezer euróba kerül Hollandiának. Más a helyzet a Japánból vagy Észak-Amerikából érkező munkaerő-migráció esetében, ők ugyanis fejenként 625 ezer eurót hozzáadnak az állam kaszájához.
René Springer, az Alternatíva Németországért (AfD) párt politikusa ezzel kapcsolatban felidézte, hogy két évvel ezelőtt a dán pénzügyminisztérium közzétett egy elemzést, amelyben a különböző bevándorlócsoportok fiskális költségeit vizsgálták. Ennek érdekében a szerzők a migránsokat három típusra osztották: nyugatira, közel-keleti, afrikaira és nem nyugatira. Kiderült, hogy
Dániában a közel-keleti és afrikai migránsok egész életük során nem adnak hozzá az államháztartáshoz, sőt, még egyre több pénzbe is kerül az ellátásuk. Mindez igaz a leszármazottaikra is.
Borítókép: Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók (Fotó: MTI/EPA/EFE/Carlos de Saa)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt van Putyin újabb bejelentése
Vlagyimir Putyin ismét az Oresnyik ballisztikus rakétáról beszélt. A Kreml szerint a rakéta már a csapatoknál van.

Trump megint csavart egyet a vámokon – az EU-nak haladékot adott, másokat már büntet
Donald Trump amerikai elnök augusztus 7-ig elhalasztotta az Európai Unióra kivetni tervezett vámokat, miközben több mint hatvan ország exportját sújtja drasztikus intézkedésekkel.

Robert C. Castel: Németország nem Oroszország ellen fegyverkezik, hanem a saját népe ellen + videó
A biztonságpolitikai szakértő szerint a berlini kormány olyan eszközöket vásárol, amelyek inkább egy belső rendfenntartó haderőhöz illenek, mint egy orosz–európai háborúhoz.

Patriot légvédelmi rendszerek: Németország kap először az Egyesült Államoktól az új gyártásból
Németország elsőbbséget élvez majd az új, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszerek szállításában, miután beleegyezett, hogy saját ütegeket szállít Ukrajnának – közölte pénteken az ország védelmi minisztériuma.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk