Meglepő ruhadarabot választott a Dubajban megrendezett ENSZ klímavédelmi csúcstalálkozóra (COP28) III. Károly brit király: az uralkodó nyakkendőjén ugyanis a görög zászló látható, emellett zsebkendője is a zászló színeivel megegyező, azaz kék–fehér volt. Noha a király édesapja, Fülöp edinburgh-i herceg, valamint apai nagyapja, András görög királyi herceg Görögországból származtak, a nyakkendőválasztás mégis szokatlan, tekintve, hogy éppen diplomáciai csörte előzte meg.
III. Károly nyakkendőjére figyel a világ + videó
A brit uralkodó ruhadarabjával üzent Rishi Sunak miniszterelnöknek.

November végén Rishi Sunak brit miniszterelnök az utolsó pillanatban lemondta görög hivatali kollégájával, Kiriákosz Micotákisszal tervezett találkozót, miután ismét fellángolt az Elgin-márványok néven ismert kincs sorsa. London azzal magyarázta a találkozó lemondását, hogy az egyeztetések során a műemlék került volna középpontba.
Az ügy érdekessége, hogy III. Károly nemcsak beszéde közben viselte a görög zászlót ábrázoló nyakkendőt, hanem Sunakkal való találkozóján is – a brit sajtó szerint az uralkodó így üzenhetett a miniszterelnöknek.
Athén már régóta szeretné visszakapni az Elgin-márványokat, múlt hónapban a görög miniszterelnök úgy fogalmazott, „olyan, mintha Leonardo mesterművét, a Mona Lisát fejbe vágnák, és egyik felét a British Museumban, a másikat jelenlegi kiállítási helyén, a párizsi Louvre-ban őriznék” – idézte az MTI. A 2500 éves műemlék egy részét 1806-ban Sir Edward Elgin angol diplomata vásárolta fel, aki akkoriban a brit birodalom nagykövete volt a térséget fennhatósága alatt tartó török portánál. Az Elgin-márványokat 1816-ban vásárolta fel a brit kormány és a londoni British Museumban helyezte el.
Görögország szerint az athéni Parthenón szobrai megvétele nem törvényes vásárlásnak számít, hanem lopásnak.
További Külföld híreink
A The Guardian brit napilap kiemelte, amennyiben valóban üzenni akart Sunaknak III. Károly, az nem egyedi eset lenne, II. Erzsébet, tavaly elhunyt brit királynő is gyakran ruhaválasztásaival közvetítette üzenetét. Például 2017-ben búzavirágkék színű, sárga díszítésekkel ellátott kalapban nyitotta meg a parlament ülését, amelyen az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésére készültek fel. 2022-ben szintén címlapokra került a néhai uralkodó viselete: aznap kék-sárga ruha-összeállításban jelent meg, amikor a róla elnevezett londoni metróvonalat megnyitotta – a brit sajtó szerint a színek egyértelműen Ukrajna támogatására utaltak.
Borítókép: III. Károly brit király és Anvár-ul Hak Kakar pakisztáni miniszterelnök Dubajban, az ENSZ klímacsúcsán (Fotó: AFP/NurPhoto/Jakub Porzycki)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pete Hegseth: Kína nem foglalhatja el Tajvant az elnök szeme láttára
Az indiai-csendes-óceáni térség fokozottabb védelmét sürgette az amerikai védelmi miniszter.

Meztelenül táncolt a légiutas-kísérő a repülőgépen, letartóztatták + videó
Kollégái találtak rá a férfira, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.

Zelenszkij Ukrajnájában virágzik a sátánizmus
Vadim Novinszki volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjút, amelyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Haderőfejlesztés: megérkeztek az első L–39 Skyfox gépek a magyar légierőhöz

Hihetetlenül megalázták a Fradi korábbi népszerű edzőjét

Újabb MLSZ-pofon a Fradinak, ezt nehéz lesz megemészteni

Európa egyik legnagyobb országa, a magyarok kedvence eldöntötte: egymillió migránst enged be, így akar gazdasági növekedést

A tökéletes piskóta receptje: így lesz magas és légiesen könnyed a tészta

Sokat válogattak, de végül meg lett a Tankcsapda új gitárosa + videó

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Az ukrajnai háborút a Nyugat provokálta ki

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Gyurcsányra rájár a rúd: újabb csapás érte az egykori pártvezért
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pete Hegseth: Kína nem foglalhatja el Tajvant az elnök szeme láttára
Az indiai-csendes-óceáni térség fokozottabb védelmét sürgette az amerikai védelmi miniszter.

Meztelenül táncolt a légiutas-kísérő a repülőgépen, letartóztatták + videó
Kollégái találtak rá a férfira, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.

Zelenszkij Ukrajnájában virágzik a sátánizmus
Vadim Novinszki volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjút, amelyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.