Utóbb a vizsgálatok kiderítették, hogy a tragédia végső soron a nagy hideg számlájára írható: ilyen hőmérsékleti viszonyok között a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta egyik tömítése (az úgynevezett O-gyűrű) rugalmatlanná vált, nem tudta betölteni a funkcióját, az így kiszabaduló forró gázok pedig robbanást okoztak.
A legénység vesztét azonban mégsem ez okozta. Az őket szállító kabin egy darabban maradt, a felhasznált oxigén mennyiségéből pedig a szakértők arra következtettek, hogy az űrhajósok, legalábbis néhányan közülük életben voltak még, amikor a kabin 333 km/h-s sebességgel az Atlanti-óceánba csapódott. Ezt azonban már nem lehetett túlélni.
Ami különösen tragikussá teszi a balesetet, az az, hogy teljes mértékben elkerülhető lett volna. Az O-gyűrűket érintő problémával már tisztában voltak a mérnökök, sőt a Challenger egy korábbi, 1985. áprilisi útja után végzett vizsgálatokból kiderült, hogy már akkor is csak a szerencsén múlt, hogy nem történt katasztrófa.
A Challenger pusztulása után az űrsiklóprogramot ideiglenesen leállították, és csak 1988-ban folytatódhatott. 2003-ban a Columbia űrsikló is végzetes balesetet szenvedett, a programot végül az Atlantis 2011. júliusi útja zárta le.
Borítókép: Az amerikai lobogó és a NASA legújabb küldetésének zászlója az amerikai űrkutatási hivatalnak a floridai Cape Canaveralban működő Kennedy Űrközpontjában 2023. február 26-án (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!