Kínai tisztségviselők arra kérték iráni kollégáikat, hogy segítsenek visszafogni a húszikat, és ezáltal megszüntetni a vörös-tengeri hajózási útvonalat fenyegető veszélyt – írja a The Times of Israel izraeli napilap iráni forrásokra hivatkozva.

Kínai tisztségviselők arra kérték iráni kollégáikat, hogy segítsenek visszafogni a húszikat, és ezáltal megszüntetni a vörös-tengeri hajózási útvonalat fenyegető veszélyt – írja a The Times of Israel izraeli napilap iráni forrásokra hivatkozva.
Alapvetően Kína azt mondja: »Ha az érdekeinket bármilyen módon sértik, az hatással lesz a Teheránnal folytatott üzleteinkre. Szóval mondjátok meg a húsziknak, hogy tanúsítsanak önmérsékletet«
– idézi az egyik, a tárgyalásokról tájékoztatott iráni tisztviselőt a Reuters hírügynökség.
A források szerint Kína nem tette egyértelművé, hogy milyen következményei lesznek a két ország kereskedelmi kapcsolataira, ha Irán nem tesz eleget a felszólításnak. Kína Irán legnagyobb kereskedelmi partnere, a Kpler kereskedelmi elemző cég tartályhajókra vonatkozó adatai szerint például a kínai olajfinomítók tavaly az iráni nyersolajexport több mint kilencven százalékát vásárolták fel.
A húszik vörös-tengeri támadásai miatt több vezető szállítmányozási vállalat más útvonalakra tereli át hajóit, ami késésekhez és megnövekedett költségekhez vezet. Mint arról beszámoltunk, decemberben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetésével tucatnyi nyugati állam szólította fel a húszikat a támadások befejezésére, a figyelmeztetés azonban nem járt sikerrel.
Januárban a támadások folytatódtak, az egyik incidens során az Egyesült Államok haditengerészete 21 húszi rakétát és drónt lőtt le – számolt be róla a CNN amerikai hírtelevízió. Egy másik alkalommal egy máltai lobogó alatt közlekedő görög hajót ért rakétatalálat. Ugyanakkor Peking is aggódik, hogy a kínai zászlók alatt közlekedő hajókat érik támadások.
Válaszul Nagy-Britannia és az Egyesült Államok több légicsapást is indítottak húszi célpontok ellen, a legutóbbit hétfő éjjel.
Victor Gao, a kínai Szucsoui Egyetem tanszékvezető professzora arról beszélt, Kínát, mint a világ legnagyobb kereskedőjét aránytalanul nagy mértékben érintette a hajózásban okozott zavar, ezért prioritás a Vörös-tenger stabilitásának helyreállítása – számolt be a Világgazdaság. A szakértő hangsúlyozta, Peking a vörös-tengeri válság kiváltó okának Izrael palesztinokkal szembeni bánásmódját tekinti, és nem akarja nyilvánosan a húszikra hárítani a felelősséget.
Borítókép: A cseppfolyósított földgázt szállító ADAM teherhajó halad a Szuezi-csatornában az egyiptomi Iszmáilijánál 2023. december 22-én (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Hoszam)
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Még ki sem rúgták, máris megvan Pintér Attila utódja a Vasasnál
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után
Gulyás Gergely: Ilyenre nem volt példa az elmúlt három és fél évtizedben + videó
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.