Kegyelmi eljárás
Andrzej Duda elnök csütörtökön bejelentette, hogy a büntetőeljárási törvény alapján kegyelmi eljárást kezdeményezett a két elítélt ellen. Bodnar pénteken megerősítette, hogy megkapta az elnök levelét Kaminski és Wasik ügyében. Amikor hétfőn a TVN24 televízióban erről az eljárásról kérdezték, Bodnar azt mondta, hogy kedden átnézi a Kaminski- és Wasik-ügy aktáit.
A legfőbb ügyész az elnök kifejezett kérésére köteles kegyelmi eljárást kezdeményezni, azonban a legfőbb ügyésznek ki kell fejtenie az álláspontját az ügyben, hangsúlyozta Bodnar. Arra a kérdésre, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, Bodnar azt válaszolta, hogy „néhány napot”.
Átadom az aktát az állásfoglalással együtt, és aztán az elnök kezében van, hogy mit kezd vele,
– mondta Bodnar.
Andrzej Duda elnök arra is felkérte a főügyészt, hogy függessze fel az ítélet végrehajtását, és a kegyelmi eljárás lefolytatásáig bocsássa őket szabadlábra.
Miniszteri hatáskör
Mint Bodnar rámutatott, a büntetőeljárási törvény értelmében ezt meg lehet tenni, azaz szüneteltetni lehet a büntetés végrehajtását, ha nagy a valószínűsége annak, hogy erre a kegyelemre sor kerül. „De egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az elnök valóban végig akarja vinni az egész eljárást” – tette hozzá.
Ahogy fogalmazott
képzeljünk el elméletileg egy olyan helyzetet, hogy én hozok egy olyan döntést, hogy megszakítom a büntetés végrehajtását, aztán ez a kegyelmi eljárás folyik, és az elnök meghosszabbítja az eljárást, és lehet, hogy ezzel a meghosszabbítással elérjük az elnöki ciklus végét, és akkor már sokkal nehezebb lesz egy újabb döntést hozni, hogy ez a büntetés végrehajtásának megszakítása véget érjen.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!