Az elmúlt hónapok eseményei alapján az orosz vezetés magabiztos lehet a céljaival kapcsolatban. A Nyugat által támogatott ukrán ellentámadás csődje és a BRICS szerepének erősödése mellett a kezükre játszik az is, hogy az Izrael melletti kiállása a világ sok pontján aláásta az Egyesült Államok tekintélyét. A baloldali lap szerint Oroszország elkezdett a globális többség tagjaként hivatkozni magára.
Egy másik idén nyári dokumentum, amelyet a Biztonsági Tanács vezetőjének, Nyikolaj Patrusevnek egy közeli munkatársa jegyez, nagyobb együttműködést szorgalmazott Kína és Oroszország között a mesterséges intelligencia és a kiberrendszerek terén.
A dokumentum szorgalmazza, hogy Peking és Moszkva hozzon létre új pénzügyi rendszert és egy alternatív fizetési rendszereken – például blokkláncon – alapuló eurázsiai digitális valutát, hogy megkerüljék a nyugati dominanciát a globális pénzügyi tranzakciókban.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tagadta, hogy Oroszország a globális pénzügyi rendszer amerikai dominanciájának aláásásán dolgozna, de elismerte, hogy alternatívák megteremtésére törekszik, mondván, hogy a „kollektív Nyugat” intézkedései Moszkva segítsége nélkül is aláássák a bizalmat. A Kreml „gondosan követi [a helyzetet], és új gazdasági neuronrendszert épít, mert az előző rendszer megbízhatatlannak, hamisnak és veszélyesnek bizonyult” – mondta Peszkov a The Washington Postnak adott nyilatkozatában.
Míg a Nyugat nagy része még mindig a korábbi rendhez való visszatérésben reménykedik, Oroszország milliárdosai megértették, hogy a régi életnek vége, és most itt az ideje, hogy új jövőt teremtsenek – vélekedett egy magas rangú európai biztonsági tisztviselő, hozzátéve, hogy a Nyugat vissza akar térni a megszokott kerékvágásba, az oroszok viszont megértették, hogy ez lehetetlen, és megpróbálnak egy új világot építeni.
Oroszország pozíciójának erősödésében fontos szerepe van a BRICS egyre nagyobb tekintélyének, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idei bővülés, amellyel Irán, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom és Etiópia is taggá vált.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!