A legelső britek feketék voltak – állítja a Nagy-Britannia történelmének sokszínűségét bemutató, „Brilliant Black British History” című kiállítás, amelyet a dél-londoni Brixtonban található Black Cultural Archivesban tartanak, és amely egy sor ellentmondásos állítást tartalmaz a brit történelemről.
Egy kis woke: az első britek is feketék voltak, és megépítették a Stonehenge-et
Egy kiállítás alapjául egy gyerekkönyv szolgál, amely szerint a Stonehenge-et is fekete britek építették.

Azonkívül, hogy szerintük a legelső britek feketék voltak, azt is hozzáteszik, hogy „Nagy-Britannia hétezer évig fekete volt, mielőtt a fehérek megérkeztek”.
Úgy tűnik, hogy az állítások a Cheddar Man 12 ezer éves maradványainak genetikai vizsgálatán alapulnak, amely azt sugallja, hogy az ókori britek sötét bőrűek voltak, de a tanulmányt és ezeket az állításokat is vitatták már az akadémikusok. Cheddar Mannak egy emberi férfi maradványait nevezik, amelyet az angliai Somerset állambeli Cheddar Gorge-ban található Gough-barlangban találtak.
A Black Cultural Archivesban látható kiállítás az Atinuke nevű, a nigériai származású költő és író Bloomsbury Brilliant Black British History című gyermekkönyve alapján készült. A tárlat első táblája szerint
DNS-tesztekkel a tudósok lenyűgöző felfedezést tettek – az első Nagy-Britanniába vándorlóknak körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt fekete bőrük volt. Igen, ez így van, a legelső britek feketék voltak!
Majd azt állítják, hogy „az első fehér britek ie. 4500 évvel ezelőtt vándoroltak be a brit szigetekre”.
Cheddar Man egyébként a kutatások alapján sötétebb bőrű lehetett és kék szemű, ám a genetikai vizsgálat vezetője, Susan Walsh korábban tisztázta, hogy Cheddar Man megjelenése bizonytalan, míg egy külön, 2017-ben Sarah Tishkoff genetikus által készített tanulmány megállapította, hogy a valószínű pigmentáció megállapítása pontatlan.
A kiállítás szerint egyébként Septimius Severus római császár is fekete volt.
Borítókép: Atinuke (Fotó: David Levenson/Getty Images)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az utcán a német diákok – lázadás a sorkatonaság ellen
Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

Putyin Delhiben: Modi békét sürget Ukrajnában, miközben milliárdos üzletek születnek
India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.

Jöhet a fordulat? J. D. Vance közelgő békét lebegtetett meg
Új információk derültek ki.

Újabb botrány Ukrajnában: folytatódik a korrupciós hullám, ezúttal egy képviselő bukott le
Nincs megállás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az utcán a német diákok – lázadás a sorkatonaság ellen
Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

Putyin Delhiben: Modi békét sürget Ukrajnában, miközben milliárdos üzletek születnek
India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.

Jöhet a fordulat? J. D. Vance közelgő békét lebegtetett meg
Új információk derültek ki.

Újabb botrány Ukrajnában: folytatódik a korrupciós hullám, ezúttal egy képviselő bukott le
Nincs megállás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!