A pénteki moszkvai terrortámadás egyébként nem az első olyan akciójuk volt, mely során az orosz érdekeltségeket vették célba. 2022 szeptemberében ugyanis a szervezet tagjai vállalták a felelősséget a kabuli orosz nagykövetség elleni támadásért, és 2017-ben a szentpétervári metróban végrehajtott támadást is az ISIS-hoz köthető terroristák hajtották végre.
Európát vették célba a terroristák
Az amerikai hírszerzés szerint is egyértelmű jelei vannak annak, hogy a közel-keleti terrorszervezet afganisztáni ága áll a támadás mögött. Az Egyesült Államok ugyanis már a támadást megelőzően, március elején adott ki figyelmeztetést egy esetleges támadásról, melyről – állításaik szerint – az orosz felet is értesítették. Márpedig a nyugati nagyhatalom kiemelten foglalkozik az ISIS-K tevékenységével, miután a szervezet magára vállalta a 2021 augusztusában, a kabuli nemzetközi repülőtéren végrehajtott öngyilkos merényletet, melyben 13 amerikai katona is életét vesztette.
Az ISIS-K az utóbbi években temérdek terrortámadást hajtott végre, statisztikai adatok szerint Európa-szerte kilenc országban 21 támadást terveztek tavaly.
Az európai hatóságok évek óta figyelmeztetnek az ISIS újjáéledésére, az elmúlt időszakban is több olyan terroristát tartóztattak le a kontinensen, akik a terrorszervezetnek fogadtak hűséget.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!