Nagy hibát követett el a Nyugat: nem számoltak Oroszország újjáéledésével

Hans-Christof Kraus, a Passaui Egyetem Újkori és Kortárs Történelem Tanszékének vezetője a Magyar-Német Intézet által szervezett Az illúziók vége: világpolitikai változások 1990 óta című előadással egybekötött kerekasztal-beszélgetésen beszélt az 1990-es évet követően kialakult világrendről és a mai világpolitikai helyzetről.

Illusztráció Forrás: Pexels

A professzor kifejtette, hogy a XX. század történelmének három nagy fordulópontja közül az utolsó 1990–91 volt, amikor 

a Szovjetunió és a keleti blokk összeomlását követően új kezdet indult.

Míg 1945 és 1990 között, bár voltak nemzetközi válságok, néhány kivételtől eltekintve nem került komolyan veszélybe a második világháborút követően kialakult rend stabilitása, a világbéke, igaz mindez a terror nukleáris egyensúlyának jegyében zajlott.

Az időszakos hidegháborút feltehetően a második világháború borzalmainak még mindig nagyon közeli emléke miatt is felváltották a nemzetközi enyhülés szakaszai, például az 1970-es években 

– jellemezte ezt az időszakot Hans-Christof Kraus.

A kétpólusú világ megszűnését követő több domináns elméletet ismertetett a történész:

Abban az időben naiv elmék a történelem feltételezett végéről kezdtek beszélni a Pax Americana és az USA által birodalmilag uralt földgolyó jegyében. Mások, akik már sokkal reálisabban gondolkodtak, a civilizációk összecsapásának közelgő globális politikai összecsapásaira mutattak rá, amelyek lehetséges következményei aligha voltak előre láthatóak. Mások viszont a globális politikai anarchia új szakaszától tartottak, és nem ok nélkül.

Először Németország újraegyesítésénél történt meg az az Európában is nyomon követhető folyamat, aminek során a Nyugat politikai dominanciája realizálódott és politikai eltoldást eredményezett keleti irányba. Az Európai Közösség, az Európai Unió és a NATO is kelet felé terjeszkedett, a balti államok tagországgá válásával pedig az egykori cári birodalom, majd később a Szovjetunió területének egy része is a nyugati szövetségek tagja lett– hívta fel a figyelmet a professzor.

Hans-Christof Kraus kifejtette, hogy a nyugati államok ekkor elkövették azt a hibát, hogy elmulasztották bevonni az új államrendbe az 1990-es években még legyengült Oroszországot, nem számoltak az orosz imperializmus újjáéledésével, ami külpolitikai revízióban realizálódik és azzal, hogy Kína szuperhatalommá válik.

A világuralomért folytatott harc most is ugyanolyan hevesen folyik, mint a XX. század eleje óta. Az újonnan megerősödött Oroszországgal és most már egy globálisan aktív szuperhatalommal, a Kínai Népköztársasággal és nemzetközi követőivel, teljesen új kérdés, hogy kié lesz a Föld a jövőben.

A történész a nyugati önámítás végét jelző dátumként 2001. szeptember 11-ét jelölte meg. Kifejtette, hogy a nyugati univerzalizmus felsőbbrendűségének feltételezése önámítás volt, továbbá a Közel-Kelet még a hidegháború befejezése után is rendkívül veszélyes forró pont maradt. A bipoláris világrend megszűnése után egy másik fontos kérdés Kína jövője volt.

Az óriásbirodalom lélegzetelállító átalakuláson ment keresztül: a sokáig agrárjellegű és gazdaságilag elmaradott kelet-ázsiai szocialista államból egy hatalmas méretű gazdasági és most már technológiailag fejlett világhatalommá vált.

Hans-Christof Kraus kiemelte, hogy búcsút kell mondani egy olyan világrend univerzalista elképzeléseinek, amelyet még mindig a Nyugat ural, helyette a régi elképzelés új kiadása szükséges, amely a kiegyenlítődésről szól a viszonylag egyenlő méretű, egymás befolyását kölcsönösen tiszteletben tartó világhatalmak között. Ennek teljesítenie kellene az észszerűen fenntartható béke rendjének megteremtésére vonatkozó követelményt, képesnek kellene lennie arra is, hogy megfelelően védje és tiszteletben tartsa a közepes és kisebb népek, államok és nemzetek jogait.

Borítókép: Illusztráció (Pexels)