Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.
Az ukránok nagy bajban vannak – ismerte el a főparancsnokuk + videó
Jelentősen romlott a helyzet a keleti fronton. Erről az ukrán hadsereg főparancsnoka beszélt.

A parancsnok szerint a negatív fejlemények elsősorban annak tudhatók be, hogy
a Donyeck megyei Csasziv Jar felé előrenyomuló orosz hadsereg a március közepén tartott oroszországi elnökválasztás után jelentősen fokozta támadó hadműveleteit.
Az orosz hadsereg ukrán állásokat támad Liman, Bahmut és Pokrovszk térségében rohamcsapatokkal, páncélozott járművek támogatásával – írta Szirszkij a Telegram üzenetküldő alkalmazásban.
Szerinte ezt a meleg és száraz idő tette lehetővé, amelynek révén a nyílt területeket meg tudják közelíteni a tankok.
Csasziv Jar nem egészen 30 kilométerre délre fekszik Kramatorszktól, a megye ukrán kézen lévő területének legnagyobb városától, és az ukrán hadseregnek fontos vasúti és logisztikai csomópont.
Kijev szerint a város már állandó tűz alatt van.
Közleményében Szirszkij azt is leszögezte, hogy a leginkább problémás övezeteket már megerősítették, egyebek mellett légvédelmi eszközökkel. Hozzátette, hogy ismét felmerül az ellenség műszaki fölényének kérdése a fejlett technikát képviselő fegyverek terén.
Nem így fogunk legyőzni egy nálunk nagyobb ellenséget
– szögezte le az ukrán parancsnok, aki szerint az ukrán katonaság kiképzését is javítani kell.
Borítókép: Olekszandr Szirszkij katonák körében (Forrás: X)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.

Ukrán képviselő: Ukrajna nem képes betömni a költségvetésén tátongó lyukakat, az országot pénzügyi katasztrófa fenyegeti
Az ukrán szakértők áprilist tekintik végső határidőnek az Ukrajna partnereitől várt pénzügyi segítség beérkezésére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rátámadtak egy orvosra újraélesztés közben
Néhány nappal később megismétlődött az eset egy másik kórházban.

Nemzetközi intézmények: Ukrajna újjáépítésének költségei elérhetik az 588 milliárd dollárt
A jelentés szerint jelenleg több mint 6 millió ukrán él menekültként külföldön.

Vérbe borult Mexikó: 74 halott a drogbáró likvidálása után + videó
Elszabadult az erőszak Mexikó több államában, miután a hadsereg végzett az El Mencho néven ismert kartellvezérrel.

Ukrán képviselő: Ukrajna nem képes betömni a költségvetésén tátongó lyukakat, az országot pénzügyi katasztrófa fenyegeti
Az ukrán szakértők áprilist tekintik végső határidőnek az Ukrajna partnereitől várt pénzügyi segítség beérkezésére.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!