Osztályozzák a világot. Az egyes országok emberi jogi helyzetéről készült jelentéseket az amerikai külügyminisztérium demokráciai, emberi jogi és munkajogi hivatala minden évben kiadja. Az első jelentést 1977-ben adták ki, melyben az előző évi helyzetet értékelték. Hogy pontosan milyen információk alapján állítják össze a jelentéseket, az nem derült ki, minden bizonnyal az amerikai nagykövetek által szolgáltatott adatokat is felhasználják. Márpedig az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman korábban többször tett a valóságnak nem megfelelő kijelentéseket hazánkról, például az energiapolitikával kapcsolatosan, de arról is írtunk, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetének magatartása, illetve cselekedetei súlyosan sértik Magyarország szuverenitását.
Nekiment Washington a gyermekvédelmi törvénynek
Nem meglepő módon a jelentés az első helyen említi a problémák közt a 2021-es gyermekvédelmi törvény végrehajtását, bírálva azt, hogy
Magyarországon a magyar gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők joga.
A törvény ugyanis kimondja többek közt, hogy óvoda, iskola közelében nem lehet árusítani, nem lehet az üzlet kirakatába tenni és a többi terméktől elkülönítve, csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja.

David Pressman nagykövet nemegyszer állt bele a gyermekvédelmi törvények kapcsán a fogadó ország kormányába. A diplomata például a tavalyi Budapest Pride felvonuláson is csak a haragot szította felszólalásában, melyben arról beszélt, hogy a kormány célja a magyarok egymás ellen fordítása.
Külföldi pénzekből építi fel magát a baloldal
A jelentés azzal vádaskodik, hogy a magyar kormány a hírszerző szolgálatok és a közszolgálati média segítségével kezdett nyomozni a külföldi finanszírozásban részesülő civil társadalmi szervezetek és független médiumok ellen.
A dokumentum már nem tesz említést arról, hogy az Action for Democracy vezetése bevallotta: Soros György adta a dollármilliókat a magyar baloldalnak.
Ennek kapcsán említették a szuverenitásvédelmi törvény múlt decemberi bevezetését is, melynek értelmében súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik külföldről fogadnak el kampánytámogatást. Mindezek ellenére Washingtonnak problémát okoz az, hogy a magyar kormány felszólal a Soros által irányított baloldal ellen. A jelentés a Transparency International Magyarországra hivatkozva jelentős kormányzati korrupcióról ír. Ez utóbbi egy Soros által támogatott szervezet, ami szintén komolyan megkérdőjelezi a jelentés pártatlanságát.
Washington szerint rendben vannak a migránsok által elkövetett bűncselekmények
A sorból természetesen az illegális bevándorlás kérdése sem maradt ki. Ám mint ahogy arra Menczer Tamás is rámutatott, Washington jobban tenné, ha a saját háza táján sepregetne. A jelentés ugyanis részletekbe menően ír arról, Magyarországon hogyan bánnak a migránsokkal, sőt még a magyar hatóságok által állítólagosan elkövetett erőszakot is megemlítik. Arra viszont már nem tértek ki, hogy az elmúlt hónapokban a Délvidéken élők életét egyenesen megkeserítették a migránsok: előfordult, hogy fényes nappal, egy bevásárlóközpont parkolójában estek egymásnak a bandák tagjai.
22 éves egyetemista nő meggyilkolása, szexuális erőszak, késes támadás, rablás, kétéves kisfiú meggyilkolása és édesanyjának megsebesítése
– sorolta Menczer Tamás videójában azokat a súlyos bűncselekményeket, melyeket az Egyesült Államokban követtek el a migránsok.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!