Izrael budapesti nagykövete az iráni támadásról: „Utánunk a Nyugat következik”

Feszülten figyeli az egész világ, hogy Izrael hogyan fog válaszolni a múlt hét végi iráni támadásra. Noha az elmúlt napokban már több alkalommal összeült a háborús kabinet, alig derültek ki részletek arról, milyen kimenetele lehet a két ország közötti konfliktusnak. Jákov Hadasz-Handelszman a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt arról, Irán hogyan próbálja megváltoztatni a viszonyokat a Közel-Keleten. A diplomata elmondta: noha az Öböl-menti országok jólétet és biztonságot szeretnének, Teherán megpróbálja mindezt, valamint az Izrael és az arab országok közötti közeledést szabotálni.

Jákov Hadasz-Handelszmant, Izrael budapesti nagykövete. Fotó: Bach Máté

– A hétvégi iráni támadás után Iz­rael megtorlást ígért, Teherán pedig figyelmeztetett, megtorolják a válaszcsapást. Vezethet ez az erőszakspirál újabb háborúhoz?

– Ezt a háborút nem mi kezdeményeztük, október 7-én kényszerítették ránk, a Hamász támadásának képében. A Hamász pedig – az Iszlám Dzsiháddal együtt – Irán bábja, mellettük Teherán más bábjait is felszerelte körülöttünk: északon a Hezbollahot, Jemenben a húszikat. Mindenhol ott van az iráni tevékenység, amely hosszú múltra tekint vissza az izraeli zsidó célpontok elleni terrortámadások formájában. Bár ők magukról állítják, de nem tesznek különbséget zsidók és izraeliek között. Egy olyan antiszemita rezsimről van szó, amelyet a síita ideológia táplál, és mindenkit át akarnak téríteni a síita iszlámra. Vedd fel a vallást vagy hagyd el a világot! Szerte az egész világon mindenkire veszélyes ez az ideo­lógia.

Mi vagyunk az elsők, utánunk a nyugati keresztény társadalmak és kultúrák következnek.

Mi történt múlt hétvégén? Az egyik ország közvetlen támadást indított egy másik ország ellen – nem a bábjai, mint például Haszan Naszrallah (a libanoni Hezbollah vezetője – a szerk.).

A támadással megsértették egy ország területi integritását, ahogy számos másikét is, hiszen Irán nem közvetlenül határos Izraellel – bár próbálnak közvetlen határvonalat létrehozni Libanonon és Szírián keresztül. Mi viszont megvédjük nemzeti és biztonsági érdekeinket. Ne nekünk mondják, hogy ne eszkaláljuk a helyzetet, hanem a többieket kell erre kényszeríteni, hiszen nem mi kezdeményeztük ezt a háborút. Mi békét akarunk, de van egy határa annak, amit eltűrünk. Amit egyébként Irán tett, az mindenekelőtt egy katonai kudarc. Miért? Mert katonailag nem értek el semmilyen eredményt. Különböző értesülések szerint a fellőtt több mint 350 ballisztikus és cirkálórakéták jelentős része félúton leesett, többek közt Jordániában és Irakban érte el a civileket – mindez egyébként az iráni technológia színvonalát is mutatja.

Izraelt kevesebb mint tíz lövedék érte el, de ezek sem találtak el célpontokat, mindegyiket elfogták vagy a nemzeti légierők – például az amerikai, a francia, a brit, a jordán –, vagy az izraeli légvédelem segítségével. Mindez azt mutatja, hogy létrejött egy olyan regionális koalíció, amely, remélem, nem csupán ad hoc jellegű, nevezhetnénk nyugati regionális koalíciónak vagy „mini ­NATO-nak” is. Másrészről Irán politikai kudarcot is vallott, hiszen az arab országok sem álltak az oldalára, továbbá az Európai Unió és a G7 is készen áll, hogy nyomást gyakoroljon Teheránra, szankció­kat vezessen be.

Visszatérve az iráni fegyverekre: ezek nem játékszerek, hanem stratégiai fegyverek.

Egy robbanórakéta súlya pél­dául ötszáz kilogramm körül mozog, és ez még semmi a teljes lövedék súlyához képest. Erre mi reagálni fogunk, de hogy hogyan és mikor, az egyelőre nem publikus.

– Ahogyan arra ön is utalt, a támadás után az Egyesült Államok határozottan Izrael mellé állt, ráadásul még arab országok is felsorakoztak Izrael mellett. Tekinthetünk az együttműködésre úgy, mint egy Irán-ellenes regionális szövetség?

– Úgy tűnik, igen, és ez egyébként nem új keletű. Diplomáciai pályafutásomat tekintve az Öböl-menti térség veteránja vagyok, húsz évvel ezelőtt Katarban voltam kiküldetésen, én feleltem Izrael és az arab világ közötti kereskedelmi kapcsolatokért. A közeledés Izrael és az Öböl-menti országok között nem három és fél éve, az Ábrahám-egyezményekkel kezdődött, az inkább már csak az eredmény volt, ugyanis ezek az arab országok is megértették, hogy a jelenlegi helyzet nem folytatódhat tovább. Akkoriban az arab világ visszatartotta a kapcsolatok előmozdítását Izraellel. Mi viszont normalizálódást, békét szerettünk volna, és ennek részben meg is lett az eredménye. A palesztinokat viszont a mai napig nem érdekli a konfliktus megoldása, sajnos. Valószínűleg azért, mert inkább együtt élnek a konfliktussal, és „élvezik” a támogatást, mint hogy komoly, sorsformáló döntéseket hozzanak.

Palesztinok egy menekülttáborban a Gázai övezetben 2024. április 18-án. Fotó: AFP

Azok az arab országok, amelyek a kapcsolatok normalizálását választották – például Szaúd-Arábia –, értékelik az Izraellel való együttműködés előnyeit, továbbá megértették, hogy a térségben Irán miatt nő a fenyegetés. Iraktól is féltek még Szaddám Huszein idején, de miután Irakot semlegesítették, Irán maradt, és sokkal veszélyesebb lett. Más országok tudják, hogy nekünk nincsenek területi és vallási követeléseink. Az izraeli kórházak immár négy éve foglalkoznak az Öbölből érkező páciensekkel, akik inkognitóban érkeznek az országunkba, majd a kezelések után hazamennek. Tudják, hogy nem fenyegetjük őket. Az Egyesült Arab Emírségeket egyenesen megszállták az izraeli turisták, ugyanez igaz fordítva is. De szintén az Ábrahám-egyezmények eredményének mondható az is, ami a napokban történt: amikor a dubaji repülőteret elárasztotta a nagy esőzés, egy izraeli járatnak több mint háromszáz utassal a fedélzetén megengedték, hogy leszálljon Abu-Dzabiban és megtankoljon. Visszhangzott tőle az izraeli média.

DUBAI AIRPORT RIGHT NOW

DUBAI UNDERWATER AND IS FLOODED

Biggest flood since 1999

Reason? pic.twitter.com/msDVj8bhun

— Sulaiman Ahmed (@ShaykhSulaiman) April 16, 2024

Nézzük meg az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti kereskedelem volumenét: tavaly a négymilliárd dollárt is elérte, ami elsősorban az izraeli technológiára, a gyógyászatra és a mezőgazdaságra terjed ki. Nekik van pénzük, nekünk meg tudásunk. Irán ezeket a kapcsolatokat és lehetőségeket fenyegeti. Az emberek élni akarnak, úgy, mint Európában, jó életük van, és nem akarnak harcolni.

De mégis vannak olyanok, akik mindezt szabotálni akarják, Irán ilyen az Öböl-menti országoknak, pedig ők inkább fejlődnének, elég csak Mohammed bin Szalmán szaúdi koronahercegre gondolni.

Irán ez ellen harcol, mert a pénzüket, a gazdagságukat akarják, uralni akarják őket. Mindez a síiták és szunniták közötti rivalizálásról szól, ami fel sem ér azokhoz a vallási háborúkhoz, amelyek Európában voltak.

– Áprilisban volt fél éve, hogy a Hamász megtámadta Izraelt. Mit gondol, ha a palesztin terrorszervezet nem indul meg az izraeli civilek ellen, eljutunk a damaszkuszi iráni konzulátus, majd Teherán Izrael elleni támadásáig?

– Először is nem a konzulátust érte támadás, hanem egy épületet, ami az iráni nagykövetség mellett volt, és nem rendelkezett mentelmi joggal. A Hamász támadása után lobbant lángra minden, és a Hezbollah is csatlakozott, hogy támogassa Palesztinában élő testvéreit.

Naszrallah egy bűnöző, akinek bíróság előtt van a helye emberiesség elleni bűneiért. Egy terrorista, aki tönkretette egész Libanont.

A mostani konfliktus előtti években körülbelül húszezer palesztin lépte át a gázai–izraeli határt mindennap, hogy Izraelben dolgozzon. Egyiptom, Amerika és euró­pai országok abban reménykedtek, hogy amíg pénzt és életminőséget biztosítanak nekik, minden rendben lesz. Katar havonta harminc-negyven millió dollárral támogatta a palesztinokat, majd amikor ez már kevés volt, Jahja Szinvár (a Hamász terrorszervezet vezetője – a szerk.) elkezdett rakétákat lőni Izraelre. Mindenki eszkaláció­tól tartott, ezért újabb pénzeket adtak nekik: rendben, adunk még harmincmilliót, de utoljára. De ismétlődtek az események. Tudja, mi ez? Zsarolás. Annak a harmincmilliónak a gázai lakosság csak egy töredékét kapta, Szinvár minden pénzt alagutak építésére költött, de nagy összegeket fordítottak egy katari luxusszállodákkal foglalkozó cég finanszírozására is.

De rendben, beengedtük a palesztinokat, majd eljött október 7-e, ami bebizonyította, hogy nem a pénzről van szó, hanem a gyűlöletről, a népirtó ideológiáról. Aznap arabokat is támadtak, a túszok között egy egész beduin család van. Őket ugyanúgy elrabolták, meg­gyilkolták, megkínozták és megerőszakolták. A támadók között a Nukhba elit egység tagjai is voltak. Az ISIS módszereit láttuk viszont: ugyanígy félemlítették meg és terrorizálták az embereket. Embertömegeket mészároltak le tíz évvel ezelőtt. A Hamász támadásában ráadásul olyanok is részt vettek, akik Izraelben dolgozva információkat gyűjtöttek.

Fotó: Bach Máté

Megtaláltuk a belépőkártyáikat és azokat a kis füzeteket, amelyekben szerepeltek az utasítások. Utóbbiak között olyan részletek voltak, amiket csak az tudhat, aki napi szinten jár a kibucokban. Benne volt, hogy pontosan hova menjenek, hol találják a legtöbb embert.

Utasították őket, hogy ha van idejük, raboljanak, kínozzák meg az embereket, gyújtsák fel őket. Az egészet előre alaposan kitervelték.

A támadásnak belpolitikai következményei is lettek, nagy elmozdulást idézett elő az izraeli közvéleményben jobboldalra. Az izrae­liek egyébként segítették a palesztinokat: hetente önkéntes alapon, saját autóik­kal szállították őket pél­dául Gázából Ciszjordániába az ottani palesztin kórházba. Novemberben az izraeli focicsapattal Budapestre érkezett egy túlélő Kfar Azából. A házukat azért nem rombolták le, mert egy kis dombon volt, így az otthonukat megfigyelőpontként használták a terroristák. De mindig elmondták nekik, ha mindennel végeztek, visszajönnek értük. A hölgy is önkénteskedett, de volt, hogy az autóját vagy a belépőkártyáját is kölcsönadta. Október 7-e óta hallani sem akar a palesztinok segítéséről.

– Izraelnek szinte az összes iráni támadást sikerült kivédenie, miközben a Gázai övezetben is harcol, és védekezik a libanoni Hezbollahtól érkező támadások ellen. Képes ennyi fronton helytállni az izraeli védelem?

– Igen, ehhez megvannak a katonai képességeink. Egyébként miközben Irán támadta Izraelt, a Hezbollah is több rakétát kilőtt az északi területekre, fedezve Teheránt. A probléma a modern nyugati világban az, hogy a háborúk valaminek a rovására mennek. Izraelben most a tartalékos katonák nem munkanélküliek, hanem dolgoznak, tehát kihat a mindennapi életre, és persze minél tovább tart a háború, annál nagyobb a nemzetközi nyomás, hogy vessenek véget a harcoknak. Szemben állunk Gázával, a másik fronton ott van Ciszjordánia, Libanon, Szíria – ahol Aszad elnök szabad kezet ad a támadások indítására –, Irak, ahol szintén van egy Irán-barát síita milícia, valamint a jemeni húszik, akik szintén fenyegetnek minket, de ez érint a legkevésbé az összes közül. És végül, de nem utolsósorban Irán. Hét irányból támadnak minket. De nekünk nincs hova mennünk, harcolnunk kell, és harcolni is fogunk.

Borítókép: Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete (Fotó: Bach Máté)