Melodrámával tereli el az állampolgárok figyelmét a korrupcióról a spanyol kormányfő

A szocialista Pedro Sánchez újabb levelet írt az állampolgároknak pár órával azután, hogy feleségét beidézték a bíróságra, hogy kihallgassák befolyással üzérkedés gyanúja miatt.

2024. 06. 06. 17:32
Fotó: Chema Moya
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jobboldal megpróbál beavatkozni a június 9-i európai parlamenti választások eredményébe – ezt írta az állampolgároknak címzett levelében a spanyol kormányfő. A szocialista Pedro Sánchez azután tette közzé az X-en ezeket a sorokat, miután a madridi bíróság beidézte feleségét július 5-re gyanúsítotti kihallgatásra. Begona Gómez ellen áprilisban indítottak hivatalos vizsgálatot befolyással üzérkedés és korrupció miatt. Azt gyanítják, hogy az elmúlt években visszaélhetett pozíciójával és állami szerződésekhez, illetve támogatásokhoz segíthetett hozzá olyan cégeket és vállalkozókat, akikkel személyes kapcsolata állt fenn.

Pedro Sánchez szerint furcsa, hogy felesége pár nappal az EP-választások előtt kapta meg az idézést, és szerinte ebben a jobboldali pártvezetők, a néppárti (PP) Alberto Núnez Feijóo és a Voxos Santiago Abascal keze is benne van. A kormányfő levelében biztosította a spanyolokat arról, hogy felesége ártatlan, ő pedig nem adja meg magát csak azért, mert mert a jobboldali erők – szerinte – etikátlan eszközökkel próbálják megdönteni kormányát. Abascalnak és Feijóónak azt kívánta, hogy lépéseikre hétvégén az urnáknál kapják meg a választ.

A feleségemmel ma a médián keresztül értesültünk arról, hogy július 5-én gyanúsítottként hallgatják ki Begonát. Ezt a döntést mindössze öt nappal az európai parlamenti választások előtt jelentették be, ami furcsa. Általában azt az íratlan szabályt szokás követni, hogy nem adnak ki olyan határozatokat, amelyek befolyásolhatják a választási kampány alakulását, és ezáltal a polgárok szavazatait. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy ezt a gyakorlatot nem tartották tiszteletben. A következtetések levonását az olvasóra bízom

– kezdi a levelet Sánchez az idézést kiadó bírónak címzett kritikával. 

Szeretném elmondani, hogy mindketten teljesen nyugodtak vagyunk. A gyanúsítás mögött nincs semmi, csak egy durva, a jobboldali pártok által erőltetett elméletekből készült összeállítás. […] Feijóo és Abascal úr célja, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt megragadjanak azért, hogy megtörjenek engem mind politikai, mind személyes szinten, hogy végül lemondjak. […]  amit a választásokon nem értek el, azt most hamis módon kívánják megszerezni

– tette hozzá mindezt annak fényében, hogy a tavalyi előre hozott parlamenti választásokat pont a konzervatív Néppárt nyerte meg Feijóo vezetésével és beiktatása csak azért hiúsult meg, mert Sánchez lepaktált a katalán és baszk szeparatistákkal, akiknek segítségével blokkolni tudta a jobboldali kormányalakítást. A levélben megjegyezte azt is, hogy minden eddiginél nagyobb erővel folytatja a már megkezdett utat, és a szélsőbaloldallal kötött koalíciójának célja továbbra is a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés, valamint hogy közelebb hozza a békét Ukrajna és Palesztina számára.

Pedro Sánchez másfél hónap leforgása alatt már a második, állampolgároknak címzett levelet tette közzé közösségi felületein. Az elsőt április végén írta, amikor kiderült, hogy felesége ellen hivatalos bírósági vizsgálat indult. Akkor öt nap gondolkodási időt kért az emberektől, hogy eldöntse, a történtek fényében folytatja-e miniszterelnöki munkáját, vagy sem.

Végül nem mondott le, hanem bejelentette, hogy ellenáll és befejezi, amit elkezdett. A jobboldal szerint az akkori és a mostani sorok is egy-egy Sánchez-melodráma részei, melyben érzelmileg próbál hatást gyakorolni az állampolgárokra, miközben körülötte minden romokban hever. Alberto Núnez Feijóo a valladolidi kampányrendezvényen úgy fogalmazott: a miniszterelnök második adag melodrámájával nemcsak a bírákat sérti, hanem a spanyol emberek intelligenciáját is. Majd hozzátette: nincs még egy olyan kormány Európában, amely olyan mértékben keveredett korrupciós gyanúba, mint Pedro Sánchezé.

Santiago Abascal cinikusan megjegyezte: amikor megtudta, hogy a szocialista kormányfő újabb levelet írt a spanyoloknak, azt gondolta, hogy ezúttal talán 55 nap gondolkodási időre távozik, de amikor elolvasta, rájött, hogy valójában nem jelentett be semmit. A Vox-vezető szerint az egyetlen célja ezzel az volt, hogy elterelje a figyelmet a hétköznapi emberek problémáiról, továbbá a politikai és gazdasági korrupcióról.

Már saját szövetségesei közül is akad, aki nevetségesnek tartja Sánchez levelezését. Yolanda Díaz második miniszterelnök-helyettes arra szólította fel a kormányfőt, hogy üzenetek helyett tényekkel álljon elő, mert szerinte a jobboldalt másképp nem lehet megállítani.

Borítókép: Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/EFE/Chema Moya)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.