Azt mondta, teljesen mindegy nekik, hogy ki honnan jött, de nem akarnak olyan embereket a környéken, akik nem tudnak békésen együtt élni másokkal. Végül egy másik résztvevő közölte, hogy a tüntetés nem áll meg itt, kérvényezni fogják az önkormányzattól az engedélyt egy nagyobb demonstráció megtartására, hogy végre változás történjen a régióban. A helyi rendőrség péntek reggel a helyiek nyomására bedeszkázta annak az évek óta nem működő pékségnek az épületét, amit az algériai migránsok birtokba vettek. A hatóság szerint azonban több dolog még tisztázásra vár az esti eseményekkel kapcsolatban. A konfliktust kiváltó rablást ugyanis még nem sikerült igazolni, hivatalos feljelentést senki sem tett ezzel kapcsolatban, így letartóztatni sem tudtak senkit.
A Baleár-szigeteken ugyanakkor tény, hogy egyre több, algériai származású férfiak által elkövetett bűncselekményt regisztrálnak, a legtöbbet Mallorcán, és az áldozatok többsége odaérkező, az idősebb korosztályhoz tartozó külföldi turista.
Nem a szigetvilág volt az egyetlen a héten, ahol zavargások történtek. A murciai Cartagenában mintegy húsz illegális bevándorló lázadt fel, miután egyiküket kiutasították Spanyolországból az erőszakos viselkedése miatt. A csapat tiltakozásul eltorlaszolta a bejáratot, és végül a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!