Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy Magyarország egy olyan koalíció tagja lesz Brüsszelben, amely a változást szorgalmazza, és úgy gondolkodik, hogy az elhibázott politikák már megbuktak, nem folytatódhatnak, és az EU-nak új irányra van szüksége.
Orbán Balázs: A brüsszeli elit félreolvassa az európai választópolgárok akaratát
A brüsszeli elit félreolvassa az európai választópolgárok akaratát, mivel az uniós választásokon jobbra tolódott a szavazói preferencia, a jobboldali pártok megerősödtek, és középről is azok a pártok tudtak több szavazatot kapni, akik azt állították, hogy a jobboldali erőkkel fognak együttműködni, de ehhez képest Brüsszel úgy tekint a választások eredményeire, mintha azok az elmúlt időszak megerősítését tükröznék – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben csütörtökön.

Arról is beszámolt, hogy intenzív tárgyalások zajlanak magyar kormánypárti EP-képviselők részvételével egy nagy jobboldali, szuverenista és Európában is hazafias alapon politizáló koalíció létrehozásának céljából. Mint mondta, a következő napokban nyilvánosságra kerülnek az ezzel kapcsolatos kezdeményezések is.
A magyar álláspont továbbra is változatlan. Az európai jobboldali szuverenista hazafias erőknek együtt kell működniük, és minél szorosabban és nagyobb létszámban tudunk együttműködni, annál erősebben tudjuk képviselni az európai emberek akaratát Brüsszelben is
– hangsúlyozta.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Néppárt (EPP), a szocialisták és a liberálisok koalíciót hoztak létre az Európai Unió intézményei következő vezetőinek kinevezéséről Orbán Balázs azt mondta: „ez a paktum megköttetett, a szocialisták és a liberálisok, illetőleg a baloldalhoz húzó EPP megegyezett arról, hogy a következő ötéves ciklusban is Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság elnöke. […] A megállapodás tulajdonképpen az utolsó két évben háborús koalícióként működő uniós bizottságnak a megerősítése. Ezt Magyarország nem tudja támogatni, mert nem más, mint a változást akaró és a béke irányába szavazó európai választópolgárok akaratának az elárulása – szögezte le. Hozzátette, hogy a csütörtöki uniós csúcson minden tagállami vezetőnek szavaznia kell majd arról, hogy javasolja-e Ursula von der Leyent a bizottság elnökének.
Végső soron feketén-fehéren ki fog az derülni, hogy ki az, aki a háborúpárti koalíció mellett szavaz, és ki az, aki ellene, továbbá hogy mely tagállami vezetők látják továbbra is Európa jövőjét a baloldal és a baloldal felé kacsintgató EPP együttműködésében
– mutatott rá Orbán Balázs.
További Külföld híreink
Hozzátette: Magyarország ebből a szempontból transzparens álláspontot képvisel. Arra is kitért, hogy véleménye szerint Brüsszelt és az uniós bürokráciát folyamatosan vádolják azzal, hogy nem képes az európai emberek akaratát képviselni „Egy olyan föderatív, nemzetek feletti szuper struktúra épül, ami nem az európai állampolgárok, a helyi közösségek érdekeit képviseli” – jelentette ki. Szerinte az uniós tisztségeket betöltő személyek kiválasztási eljárása révén ezek a vádak visszaigazolást is nyernek.
Valóban beszélhetünk egy komoly legitimációs problémáról, demokráciadeficitről. Az új struktúrában az Európai Bizottság háborúval, a szankciókkal, a versenyképességgel, az uniós külpolitikával és az illegális migrációval kapcsolatos álláspontja nem fog változni, így valószínűsíthető, hogy az európai választópolgárok körében tovább fog nőni az elégedetlenség
–hangoztatta.
Orbán Balázs azt is bejelentette: a július 1-jén kezdődő uniós magyar elnökség egy fontos pontja lesz annak a kezdeményezése, hogy az EU-tagállamok vezetőinek tanácskozása „normális, emberi időben” kezdődjék a jövőben.
Borítókép: Orbán Balázs (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Már most gyors mozgósításra készülnek.

Warren Davidson: A magyar migrációs politika ihlette Donald Trump migrációs politikáját
Ohio állam republikánus képviselője szerint Magyarország az egész világot inspirálja, hiszen hazánk megvédte kultúráját és történelmét.

Összeomlott a híd, rengeteg a halott és sebesült + videó
Robbanások hangját is jelentették az események előtt.

Zátonyra futhat Friedrich Merz Ukrajna-terve
A berlini kormány inkább közös fejlesztésre tenne ajánlatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Mégis, mi a fenéből fizeti ki a csődben lévő főváros Rákosrendezőt?”

Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt

Döntöttek, Szoboszlai Dominik kimaradt a csapatból

Orbán Viktor hatalmas meglepetést szerzett: egyetlen telefonhívás kellett hozzá

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

Összecsapott az orosz Iszkander és az amerikai HIMARS, ez lett az eredménye

A PSG veszélyesen kezdte az Inter elleni BL-döntőt – élő

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Közel a megoldás Parajdon, magyarországi mérnökök segítenek

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Moszkva nem bocsát meg Zelenszkijnek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Már most gyors mozgósításra készülnek.

Warren Davidson: A magyar migrációs politika ihlette Donald Trump migrációs politikáját
Ohio állam republikánus képviselője szerint Magyarország az egész világot inspirálja, hiszen hazánk megvédte kultúráját és történelmét.

Összeomlott a híd, rengeteg a halott és sebesült + videó
Robbanások hangját is jelentették az események előtt.

Zátonyra futhat Friedrich Merz Ukrajna-terve
A berlini kormány inkább közös fejlesztésre tenne ajánlatot.