Mai szemmel tekintve Rishi Sunak miniszterelnök eddigi legnagyobb hibája nem is a rossz politikai irány volt, valamint a választók cserbenhagyása, hanem sokkal inkább az, hogy nem sikerült semlegesítenie Farage-t a választások kiírása előtt. – Ez nem kis baklövés, hiszen Farage az utóbbi napokban többször arra utalt, hogy bekebelezi a Konzervatív Pártot. A lényeg az, hogy az elmúlt körülbelül 18 hónapban Sunak jobbra tolhatta volna a pártot és feleslegessé tehette volna a Reformot, mégsem tette – vélekedett Robert Peston brit politikai szakértő.
Rishi Sunak a sorozatos baklövéseivel hitelt adott a Reformnak, miközben nem volt hajlandó elfogadni az álláspontjaikat, például azt, hogy az engedélyezett bevándorlásnak nettó nullára kellene csökkennie. Azzal, hogy nem tudta rávenni magát, hogy kimondja, hogy az ő megközelítésük tönkretenné a gazdaságot és az Egyesült Királyságot nemzetközi kirekesztővé tenné, Sunak azt a benyomást keltette, hogy Farage és a Reform fontos érveket hoz fel.
A választók emiatt egy olyan Konzervatív Pártot láttak, amely ezekben a kérdésekben háborúban áll saját magával és belülről szakítják szét a pártot.
Sunak azt a benyomást is keltette, mintha félne Farage-tól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!