Saját szövetségesei buktatják meg a szocialista spanyol kormány politikáját + videó

A katalán nacionalisták kedden nemmel szavaztak a bevándorlási törvény reformjára, amivel Madrid kötelezővé tette volna a Kanári-szigetekre kísérő nélkül érkezett gyerekek szétosztását a spanyol régiók között.

2024. 07. 24. 15:16
Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját szövetségesei tettek keresztbe a szocialista spanyol kormánynak. A Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) kedden nemmel szavazott a bevándorlási törvény módosítására, amivel kötelezővé akarták tenni a spanyol régióknak a Kanári-szigetekre kísérő nélkül érkezett kiskorú migránsok befogadását. A jelenlegi előírások értelmében a régiók közötti szolidaritásvállalás önkéntes alapon működik, és egyik autonóm közösség sem akar több ezer afrikai gyereket átvállalni a szigetektől, mivel gondozásuk túl nagy költséggel jár.

Pedro Sánchez miniszterelnök ezt nem akarta annyiban hagyni, és az említett törvényreformmal ígért segítséget a szigetcsoportnak, melynek befogadórendszere hosszú ideje túlterhelt. Központjaik mindössze kétezer gyerek befogadására alkalmasak, ehelyett viszont már hatezer kiskorúra felügyelnek. Ez a szám a jobbközép Kanári Koalícióhoz tartozó elnök szerint nyáron akár húszezerre is nőhet Madrid illegális migrációt tápláló befogadáspolitikája miatt. 

 

Azt előre lehetett tudni, hogy a jobboldali Néppárt (PP) és a Vox nemmel szavaz majd a bevándorlási törvény megújítására, az azonban hideg zuhanyként érte a baloldalt, hogy saját szövetségeseik, a katalán szeparatisták akadályozzák meg annak elfogadását. Ennek az az oka, hogy Katalónia fogadta be az elmúlt években a legtöbb illegális migránst a félsziget régiói közül. És mivel az ő rendszerük is túlterhelt, nem akarnak több idegent beengedni

– hangsúlyozta Miriam Nogueras, a párt kongresszusi szóvivője. 

Ennél is nagyobb gond, hogy a katalán szeparatisták nemcsak a törvényreformra, hanem a 2025-ös költségvetési tervezetre is nemmel voksoltak, végképp sarokba szorítva ezzel Sánchezt, aki tavaly elvesztette az előre hozott választásokat, és csak az ő támogatásukkal tudta blokkolni a jobboldali kormányalakítást, majd megtartani saját hatalmát. Azóta viszont ki van szolgáltatva a függetlenségpártiaknak, nélkülük ugyanis semmilyen törvény elfogadásához nincs meg a parlamenti többsége. 

A katalánok az ülést követően világosan tájékoztatták a kormányfőt elvárásaikról. Közölték, hogy bár a bevándorlási törvény módosítását továbbra sem fogják támogatni, a költségvetési tervezet elfogadásához szükséges igen szavazatnak ára van. Mégpedig az, hogy a szocialisták lemondanak Katalónia kormányzásáról és a májusi előre hozott választásokon győztes jelöltjük, Salvador Illa helyett hagyják, hogy a Junts második helyen végzett vezetője, Carles Puigdemont legyen újra a régió elnöke. 

Puigdemont 2016 és 2017 között vezette a régiót, majd egyoldalúan és alkotmányellenesen kikiáltotta annak elszakadását is Spanyolországtól, ami miatt mostanáig Belgiumban bujkált a hatóságok elől. Idén azonban amnesztiát kap a szocialista spanyol kormánytól, így büntetlenül visszatérhet Katalóniába. 

Hogy mi lesz Pedro Sánchez válasza az immár sokadik zsarolásra, egyelőre nem tudni. Annyi biztos, hogy szerdán Katalóniába utazik, hogy a másik szeparatista párttal, a republikánus ERC-vel tárgyaljon Salvador Illa beiktatásáról. 

A bevándorlási törvény megújítása kapcsán pedig most azt mérlegelik, hogy királyi rendelettel hagyják jóvá, így azonnal hatályba léphetne és meg is kezdhetnék a kiskorú migránsok áthelyezését más régiókba. A kormány eddig el akarta kerülni ezt a drasztikus lépést, mivel a rendeletet végül így is jóvá kell majd hagyatni a parlamenttel, viszont ha ez nem sikerül, az komoly jogi bizonytalanságba sodorhatja az érintett afrikai gyerekeket.

Borítókép: Carles Puigdemont volt katalán elnök és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök barátsága már nem tart sokáig (Fotó: AFP/Kenzo Tribouillard)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.