– A tavalyi nagy ukrán ellentámadás tervei idejekorán kiszivárogtak – az offenzíva csúfos kudarcot is vallott. Idén mindenki arra számított, hogy az ukránok aktív védelemre rendezkednek be. Meglepte a kurszki betörés?
– Az hagyján, hogy engem, de az oroszokat, sőt az ukránok nyugati szövetségeseit is meglepte. Kijev ezúttal inkább senkivel sem egyeztetett – tanultak az említett tavalyi példából, mikor minden terv kiszivárgott. Akkor az oroszok előre ismerték az ellentámadás stratégiai fő irányát, indításának idejét, az új egységek kiképzésének és felfegyverzésének ütemét. Sajtóhírek szerint ezúttal még az ukrán vezérkaron belül is csak egy szűkebb kör, illetve a bevetett csapatok is mindössze egy-két nappal a művelet előtt értesültek a feladatokról. Remekül elrejtették, mire készülnek.
– Valóban elképzelhető, hogy a nyugati szövetségesek, amelyek mindig hírszerzési információkkal segítik az ukránokat, most nem tudtak előre a támadásról?
– Ehhez nem feltétlenül volt szükség nyugati hírszerzési információkra, azért az ukránoknak is megvannak a saját felderítési képességeik. Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy ezúttal nem tájékoztatták az amerikaiakat – éppen azért, mert egyszer már megégették velük magukat.
A történtek után az ukránok úgy érezhetik, hogy a nyugati szövetségesek nem tudnak titkot tartani, nem bízhatnak meg bennük maradéktalanul.
– Hogyan érhette ennyire készületlenül az offenzíva az oroszokat?
– Orosz katonai bloggerek bejegyzései alapján az oroszok annyit azért láttak, hogy valami készülődik. Jelentették is Moszkvának az ukrán katonai aktivitást a Kurszkkal szomszédos területeken. De azt hihették, hogy csak egyfajta nyomásgyakorlásról van szó. Illetve arra gondolhattak, hogy egy, a térségben indított újabb orosz betöréstől tartva az ukránok csak védelemre rendezkednek be.
– Miért volt ilyen papírvékony az orosz védelmi vonal?
– Azért, mert mindkét fél erőforrásai rendkívüli szétfeszítettek. Az orosz erők java a Donbaszban van lekötve. Az ukrán művelet azt már bebizonyította, hogy az oroszoknak nincsenek stratégiai tartalékaik. Ez a térség valóban gyengén védett, főként sorkatonák őrizték, akik nem voltak felkészítve egy ilyen rohamra. Nem csoda, hogy különösebb ellenállás nélkül, tömegével adták meg magukat. Rajtuk kívül a határőrség erői, valamint a korábban a Wagner-csoporttal együttműködő, illetve annak korábbi tagjaival kiegészült csecsen erők állomásoztak itt. De nem csak személyi állományában volt gyenge a védelmi vonal, néhány harckocsiárkon kívül nem futotta többre. Hogy miért a mulasztás? Egyrészt azért, mert lakott területekről lévén szó nem tudtak jelentős erődítési munkákat folytatni, aknásítani itt.
Másrészt azonban beszédes, hogy korábban működött a térségben egy, a hadsereget és más félkatonai alakulatokat, belügyi szerveket átfogó tanács, melyet Alekszandr Lapin orosz vezérezredes néhány hónappal ezelőtt feloszlatott.
Úgy értékelték, hogy nincs rá szükség, mert a régió nincs veszélyben, legalábbis a fenyegetés nem olyan fokú, amelyet a hadsereg önmagában ne volna képes kezelni.
– Hogy áll most a kurszki front?
– Az ukrán előrenyomulást megállítani még nem, csak lelassítani sikerült. Azt nehéz pontosan meghatározni, hogy mekkora területet uralhatnak: attól például, hogy valahová kitűzik az ukrán zászlót, még nem biztos, hogy ténylegesen ellenőrzik a területet. Jelenleg nagyjából ezer négyzetkilométert kontrollálhatnak. Az elmúlt napok fontos fejleménye még, hogy a Szejm folyón átívelő öt hídból hármat felrobbantottak. Ez azzal fenyegeti a Gluskovo térségében lévő orosz erőket, hogy elvágja őket az utánpótlástól, minthogy a megmaradt két híd közvetlenül az ukrán határ mellett található, ezért azok használata aligha célszerű.
– Akár Kurszkot is megostromolhatják?
– Erre nem látok esélyt. Kurszk túl messze van, túl nagy város, az ostromához az ukránok biztosan nincsenek elegen. Most négy-öt dandár különböző erőit, nagyjából 10-15 ezer főt vetettek be. Ekkora létszámmal a reális cél most már az lehet, hogy beássák magukat, védelemre rendezkednek be.
– A kérdés, amit hetek óta mindenki találgat: és mindez mire jó?
– Az ukránok katonai célja az lehet, hogy dilemma elé állítsák az oroszokat. Hogy rákényszerítsék őket erőik átcsoportosításra, hogy ezzel tehermentesítsék az óriási nyomás alatt álló donbaszi régiót.
Az elgondolás az lehet, hogy ha ki akarják szorítani az ukránokat, akkor stratégiai tartalékok híján kénytelenek lesznek jobban képzett csapatokat máshonnan elvonni.
Csakhogy ennek sikere egyelőre kérdőjeles. Az oroszok nemcsak a donbaszi irányból, de más, kevésbé kritikus frontszakaszokról is tudnak erőket átvezényelni, például a déli zaporizsjai irányból, ahol az oroszok jelenleg nem folytatnak támadóműveleteket. Ez már zajlik is. Ráadásul az is előfordulhat, hogy Moszkvában inkább úgy gondolkodnak, egyelőre elég stabilizálni a frontot, megállítani az ukrán előrenyomulást, és közben lehet teljes erővel folytatni a donbaszi támadást. Egyelőre úgy látom, az oroszok inkább az utóbbira hajlanak. Igyekeznek bagatellizálni a kurszki ukrán betörést, semmiképpen nem akarják veszélybe sodorni a Donbaszban elért eddigi eredményeket.
MTI/EPA
– Mi lehet az ukránok politikai-információs célkitűzése?
- Egyrészt a hátország és a hadsereg moráljának növelése. Hiszen tavaly ősz óta folyamatosan hátrálnak. Most bizonyították, hogy meg tudják lepni az oroszokat.
- Másrészt a Nyugatnak is demonstrálták, hogy mire képesek. Azt üzenték, koránt sincs patthelyzet, a megfelelő támogatásokkal igenis tudnak eredményt elérni. Rámutattak: ha engedélyezték volna a nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területek ellen, akkor ők sem kényszerültek volna a kurszki betörésre.
- Harmadszor, az ukránok bizonyítani akarják, hogy valójában nincsenek orosz vörös vonalak. Szerintük a kurszki betörés sem járt különösebb következménnyel, az állandó fenyegetőzés az általános mozgósítással, illetve a nukleáris fegyverekkel csak retorikai blöff.
- Végül a legfontosabb várakozásuk, hogy az orosz politikai rendszer törékenyebb, mint amilyennek kívülről látszik. Azt remélik, ha az oroszok saját területeket veszítenek, sok sorkatonájuk esik fogságba – ami a csecsen és afgán háborúk miatt rossz emlékezetű –, az megingathatja a moszkvai vezetést is. Az orosz belpolitikai változásra viszont kevés esélyt látok, az elit egységesnek tűnik.
– És mi az, amit az ukránok kockáztatnak a hadművelettel?
– Azt, hogy ők sincsenek abban a helyzetben, hogy négy-öt dandárt nélkülözzenek a front más szakaszairól. A Donbaszban rendkívül szétfeszített a védelmük, az oroszok sorra foglalják el a településeket.
Nagyon hiányoznak innen az erőforrások, a tartalékok, melyekkel rotálni lehetne a harcoló alakulatokat.
És erősen kérdéses, hogy mi a távlati cél: ha mindenáron meg akarják tartani az elfoglalt területeket, pláne ha további területeket akarnak ellenőrzés alá vonni, kénytelenek lesznek újabb és újabb csapatokat átcsoportosítani. Vagy a másik forgatókönyv, hogy egy idő után megelégednek az elért eredményekkel, és kivonulnak. Most az a kérdés, ki rántja el előbb a kormányt.
