Felhívta a figyelmet arra is, hogy krízishelyzetekben meg kell fontolni a szavak súlyát tekintettel arra, hogy Magyarország komolyan aggódik „nukleáris fegyverek lehetséges használatára vonatkozó nyílt és szégyentelen utalások miatt”.
Rávilágított, hogy a megoldást ezért máshol, vagyis a tárgyalóasztalnál kell keresni, amivel sok élet menthető meg.
Magyarország ezért egy azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését sürgeti, ez a leggyorsabb út a békéhez
– húzta alá.
Szijjártó Péter nehézségekre is felhívta a figyelmet, mondván, hogy a nemzetközi liberális fősodor szitokszóvá tette a békét.
És aki a békéért emel szót, azt azonnal támadások érik és megbélyegzik
– mutatott rá.
Kiemelte, hogy a rendezést szolgáló diplomáciai erőfeszítésekben az ENSZ-nek nagyobb szerepet kellene vállalnia, mert olyan „legitim porondot nyújt, ahol az egymással háborúban álló országok beszélhetnek egymással”.
Beszélt arról is, hogy Magyarország nonszensznek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a nagyhatalmak képviselői nem tárgyalnak egymással, ami szerinte komoly nemzetbiztonsági kockázatokon túl a világ hatalmi blokkokra szakadásának veszélyével járhat.
Úgy vélekedett, egy civilizált kelet–nyugati együttműködésből profitálhatna a világ. Mint mondta, Magyarország jó példával szolgálhat arra, milyen növekedési lehetőséget rejt magában egy civilizált kelet-nyugati együttműködés. Szijjártó Péter ezzel összefüggésben rávilágított, hogy Magyarország észszerűségen és nemzeti érdekeken alapuló pragmatikus, hazafias külpolitikát folytat.
A tárcavezető szerint a globális politikának alapvetően meg kell változnia, vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet elvéhez, ehhez pedig a párbeszédnek és diplomáciának kell ismét a legfőbb eszközöknek lenniük.
Beszélt arról is, hogy mindez nem reménytelen, hiszen a béke támogatói vannak többségben az ENSZ-ben, Magyarország pedig büszke arra, hogy tagja lehet ennek a békét támogató globális többségnek.
Készek vagyunk támogatni minden globális kezdeményezést, amely a béketeremtést szolgálja és megvitatni minden béketervet
– mondta. Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes országok kizárólagosságra törekszenek a béketervek kapcsán. Mint mondta, minden béketervet meg kell vitatni, így a brazil–kínai előterjesztést is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!