A migrációs paktum keresztülkényszerítése az előző ötéves ciklus utolsó dicstelen pillanata volt, ahol Brüsszel a tagállami kormányok nagy részét be tudta állítani a sorba. A fő szószólónak számító Németország azóta lezárta saját határait, pontosan a közös migrációs politika kudarca miatt – világított rá a nyugati törekvések önellentmondására az elemző.
Egyértelmű, hogy ez a politika kudarcot vallott, és a választók is szembe fordulnak vele, a helyzet kezelhetetlenségét mutatja Franciaország és Németország után most Olaszország is. Ám a brüsszeli elit számára az ideológia fontosabb a valóságnál
– tette hozzá.
A jogállamiság kérdése már régi brüsszeli bunkósbot, a dokumentumban említett „visszaállítás” mikéntjéről pedig Lengyelországban kaphatunk pontos képet: ellenzéki képviselők bebörtönzése és vegzálása, állami tisztségviselők jogellenes elmozdítása, a köztévé megszállása verőlegényekkel.
Ez az a feladat, amire Brüsszel itthoni emberei vállalkoznak, pártlogótól függetlenül
– szögezte le Dornfeld László.
A szakértő szerint a paktum nyolcadik pontja egyértelművé teszi a pénzügyi zsarolás folytatását is, ugyanis arról írnak, hogy az EU költségvetését „meg kell védeni” azoktól a tagállamoktól, amelyek megsértik a jogállamiságot.
A nekünk jog szerint járó pénzeket tehát csak »megvédik« tőlünk, amikor azokat önkényesen visszatartják vagy éppen Ukrajnába küldik. Nagyjából úgy, mint amikor Magyar Péter a feleségét róla titokban készített hangfelvételekkel »védi«
– mutatott rá az elemző.
Dornfeld László úgy gondolja, az EPP kettős játékot játszik, aminek a végső győztese azonban leginkább csak egy ember, Manfred Weber, a párt elnöke. Ha már a bizottság elnöki tisztségéről ismét lecsúszott, azzal vigasztalja magát, hogy megkerülhetetlen emberré vált a brüsszeli politikában.
Miközben elvtelenül összefog a baloldallal, kifelé továbbra is igyekszik jobboldalinak mutatni magát, így továbbra is látványosan barátkozik Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. De, mint mindenki mást, őt is csak saját céljaira akarja felhasználni. Hogy miként áll valójában a jobboldalhoz, jól mutatja az, hogy támogatta a Patrióták frakció elleni »cordon sanitaire«-t, vagyis a jogellenes kizárásukat minden pozícióból, semmibe véve ezzel húszmillió szavazó akaratát
– magyarázta a szakértő.
Brüsszelben már látható, hogy megkötötték a Magyar–Gyurcsány-koalíciót, és ne legyenek kétségeink arról, hogy ez idehaza is megtörténhet valamikor
– hívta fel a figyelmet az elemző.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!