Belgiumban két hagyományos ajándékhozója is van a karácsonyi időszaknak: Père Noël és Saint-Nicolas. Saint-Nicolas a Mikulásnak felel meg és december 6-án visz a gyerekeknek ajándékot, míg Père Noël karácsonykor teszi a fa alá a meglepetéseket.
A karácsonyi időszak január 6-án a királyok ünnepével zárul Belgiumban, ilyenkor a gyerekek beöltöznek a három bölcsnek és házról házra járnak, miközben karácsonyi énekeket énekelnek, ezért cserébe ráadásul újra kapnak ajándékot, általában finomságokat és készpénzt.
A holland mikulás, Sinterklaas, november közepén gőzhajón érkezik Hollandiába kísérőivel, a Fekete Péterekkel. A Sinterklaas felvonulás minden évben nagy ünnep a hollandoknál.
A gyerekek a kandalló vagy a kerti ajtó elé teszik a cipőjüket,
Sinterklaas pedig éjjel Amerigo nevű fehér lován átlovagol a házak felett és édességet és egyéb ajándékokat helyez el a cipőkbe december elején.
A szokások szerint az ajándékozás Hollandiában ekkor történik, karácsonykor már nem kapnak a gyerekek ajándékot.
Érdekesség, hogy Izlandon nem a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot a gyerekeknek, hanem a 13 jólasveinar, vagyis a karácsonyi csibészek. Ők az az izlandi folklór szereplői, és a karácsonyt megelőző 13 napban tesznek meglepetést a gyerekek cipőibe. A rossz gyerekek azonban nem ajándékot, hanem csak rothadó krumplit kapnak.
Olaszországban az ünnepek két fő figurája a Befana és a Mikulás. A hagyomány szerint a Befana egy jóboszorka, aki szállást adott a háromkirályoknak, amikor azok a születendő Jézushoz igyekeztek. A bölcsek megkérdezték a csúnya öregasszonyt, hogy el akar-e menni velük a Kisjézushoz, de nemet mondott, azóta azonban minden évben meglátogatja a gyerekeket és kis ajándékokat visz nekik.
Befana a legenda szerint változtatni tudja a külsejét, személyéhez több szokás is kapcsolódik.
Gradó városában például minden évben január 6-án csúf tengeri boszorkányok partra szállásának lehetnek tanúi az olaszok. A hagyomány szerint üvegcsónakokon érkeznek a boszorkák, hogy elvigyék a szemtelen gyerekeket.
Közben Bolzano városában ugyanezen a napon több mint négyszáz, jelmezbe öltözött ördög vonul fel az utcákon. A menetet Szent Miklós vezeti, aki megvédi a gyerekeket az utána menetelő rémségektől.
Ez a szokás abból a mondából alakult ki, miszerint a környező völgyek falvait ilyen álarcos fiúk fosztották ki rendszeresen, akiket az ördög a hatalmába kerített, sok rosszat tettek, és csak Szent Miklós beavatkozásának köszönhetően sikerült megmenteni őket, aki legyőzte a gonoszt.
Már-már elfeledett alak a brit zöld ruhás Mikulás, akinek története a Szent Miklós-legendánál is korábbra nyúlik vissza.
Különféle történetek és legendák említést tesznek pogány téli ünnepekről, amelyeknek fontos szereplője volt a zöld ruhás Mikulás, aki a tavasz jövetelét jelképezte hosszú, zöld, csuklyás köpönyegével, és magyalból, fagyöngyből és borostyánból készült koszorújával.
Az 1600-as évek Angliájának egy másik szokása az almabor-kínálgatás (Wassailing) volt. Az emberek forró, almabor alapú italt készítettek nagy tálakba, majd pedig házról házra sétáltak és kínálták egymást. A hagyomány szerint azért almabort használtak, mert ezzel elriasztották az ártó szellemeket, és az almafákat időben felébresztették.
A népszokások szerint Dániában nem elijesztik, hanem „lekenyerezik” az elfeket, akik elcsennék a gyerekek ajándékait. Hogy megakadályozzák, hogy a meglepetéseknek lába keljen, rizspudingot és zabkását készítenek ki a manóknak. Norvégiában a karácsonyi babonák szerint nem az ajándékokat, hanem a seprűket kell védeni, azokat elrejtik szenteste, ugyanis a hiedelmek szerint ekkor előjönnek a gonosz és szemtelen boszorkányok, hogy ellopják a seprűket egy kis repkedésre.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)
