Matteo Piantedosi belügyminiszter az olasz sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a szíriai helyzet azért is különösen aggasztó, mert igen nehéz meghatározni, mi is történik pontosan. A belügyi tárca vezetője bejelentette, hogy Olaszország felfüggeszti a szír menedékkérelmek feldolgozását. Hangsúlyozta, az olasz kormány döntését az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa is legitimnek tartja.
A tárcavezető elmondta, hogy azért is indokolt a menedékkérelmek felfüggesztése, mert nagy a valószínűsége, hogy akik kérelme folyamatban van, azok korábban a rezsim elől menekültek, tehát kapcsolatban állhatnak a hatalom átvevőivel.
Az olasz kormány rendkívüli tárgyalásra gyűlt össze a Chigi-palotában a szíriai helyzet megvitatására. A Giorgia Meloni miniszterelnök által összehívott csúcstalálkozó után a miniszterelnöki hivatal közleményt adott ki. Az olasz kormány más európai országokhoz hasonlóan úgy döntött, hogy felfüggeszti a Szíriából érkezők menedékkérelmeivel kapcsolatos eljárásokat. Egyben döntés született a damaszkuszi diplomáciai jelenlét fenntartásáról is.
Az olasz kormány továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a fejleményeket, együttműködve az európai és G7- országokkal – olvasható a Chigi -palota közleményében.
Olaszország tehát Németország és Ausztria példáját követi a menedékkérelmek elbírálásában. Matteo Salvini kormányfőhelyettes helyes döntésnek nevezte a menedékkérelmek felfüggesztését. A Liga főtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy szigorítani kell az olasz határok felügyeletét. Annál is inkább, mert akik most Szíriából menekülni próbálnak, azok nem éppen ferences szerzetesek. Iszlám szélsőségesek, akik Afganisztánban és a háború más színterein is jelen vannak, Líbiában és más közel-keleti országokban – mondta Salvini. Azt is hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a schengeni egyezményt is fel kellene függeszteni. Nemcsak Lampedusán, hanem Triesztnél, a Brenner-hágón és Ventimigliánál is vissza kellene állítani a határellenőrzést. Salvini szerint magas a terrorfenyegetettség, ezért szigorú átvizsgálásokra van szükség.