Negyvenhárom nappal a német országgyűlési választások előtt Olaf Scholz pártja a szociáldemokraták (SPD) a harmadik helyen állnak a közvélemény-kutatásokban. A párt Olaf Scholzot választja ismét kancellárjelöltjévé, abban bízva, hogy felzárkózhat a kereszténydemokrata kancellárjelölt Friedrich Merz mögé.

A 2021-es szövetségi választáson a párt 14 százalékon indult Scholz kancellárjelölttel. Egész Németország nevetett, a végén Scholz lett a kancellár – fogalmazott a Tagesschau német lap. Rolf Mützenich, az SPD parlamenti frakcióvezetője már a Bundestagban megjósolta, amitől Friedrich Merz CDU-vezér is tart: az SPD jóval 20 százalék felett lesz a választáson.
„Felzárkózó párt vagyunk” – hangsúlyozta Mützenich, írja a Tagesschau.
A német lap értékelése szerint a szociáldemokraták védjegye az óvatosság, ha pedig külpolitikáról van szó, Scholz átvette a vezetést: Olaf Scholz az orosz–ukrán háború alatt tanúsított megfontolt magatartása most kamatozhat. Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje és pártvezetője határozott erőfeszítéseket kér Németországtól a következő években.

„Várni fogunk valamit magunktól – a politikától, de az emberektől is. Nagy erőfeszítésre van szükségünk ebben az országban, hogy újra jól menjenek a dolgok. És megvannak az esélyeink” – fogalmazott.
Miközben a nagy német pártok csatáznak, Elon Musk és az egyre népszerűbb Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökének beszélgetésétől hangos a német közvélemény. Musk korábban határozottan kiállt a jobboldali párt mellett, beszélgetésükben pedig az AfD társelnöke, Alice Weidel élesen bírálta a mostani német kormányt.
Az Insa közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint az Alternatíva Németországért (AfD) jelentős mértékben növelte támogatottságát, miközben Németország a februárra tervezett előre hozott szövetségi választásokra készül. A január elején készült felmérés alapján az AfD 21,5 százalékot érne el, ha most tartanák a választásokat – ez a párt legmagasabb eredménye az elmúlt év során. Eközben a Friedrich Merz kancellárjelölt vezette konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség (CDU/CSU) továbbra is 31 százalékos támogatottságon áll, megegyezően decemberi eredményével. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) ugyanakkor kisebb visszaesést könyvelhetett el, támogatottsága egy százalékponttal, 15,5 százalékra csökkent.