Orbán Viktor Donald Trump első elnöki ciklusa óta jó viszonyt ápol az újraválasztott amerikai elnökkel.

A magyar kormányfő már kilenc évvel ezelőtt, Donald Trump első kampányidőszaka alatt is pozitívan értékelte a republikánus politikust. Akkori, Tusnádfürdőn tartott beszédében azt mondta:
Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölmerül majd a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. Sose gondoltam volna, de a helyzet mégiscsak úgy áll: meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kell mondanom önöknek, hogy tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire lenne szüksége Európának.
Később a miniszterelnök úgy jellemezte az amerikai elnököt, mint akit a siker és a hatékonyság érdekel. 2016-ban, Trump első elnökségének kezdetén Orbán Viktor Donald Trumpról egy interjúban úgy fogalmazott:
Beszéltem Donald Trumppal, és állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult
– mondta akkor Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy a megválasztott amerikai elnök világossá tette: nagyra tartja Magyarországot.
A migrációs politika volt az egyik első olyan ügy, amely közel hozta egymáshoz az amerikai elnököt és a magyar miniszterelnököt.
Az Egyesült Államok és a visegrádi országok (V4) álláspontja a migráció ügyében teljesen egybeesik: a határokat meg kell védeni és a migránsokat fel kell tartóztatni
– mondta 2017-ben a miniszterelnök, hozzátéve: abban is megegyezik a két ország álláspontja, hogy ha kell, kerítést vagy falat épít, és nem tűri el, hogy az országban élők biztonságát illegális migránsok veszélyeztessék.
David Cornstein amerikai nagykövet érkezése előtt, 2018-ban Donald Trump személyesen hívta fel Orbán Viktort.
Az amerikai elnök az amerikai–magyar kapcsolatokról is beszélt a kinevezés kapcsán. Kiemelte, hogy az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására.